Sepsiszentgyörgy, csütörtök este, tíz óra után. Elcsendesedő nap. Egy darabig legalábbis. Mert hirtelen beledurrantanak néhányszor a sötétbe, alaposan, mintha lőnének, vagy legalábbis tűzijáték lenne.
Csak éppen semmi szikra, semmi fény. A hangzavar tisztességes, mondhatni, riasztó, legalábbis a város felső fertályában. Telefon a rendőrségre. Tudnak valamiről, tűzijáték, netán történt valami? Nem, semmi. Tűzijáték csak vasárnap este lesz, egyéb nincs. Ja, legfennebb az éppen nyertes focicsapatot ünneplik imigyen, találgat a szolgálatos tiszt. Hát persze, nyertek a csillagok. A bukaresti csillagok. És van, ahol nagy az öröm, petárdáznak. Igen, csak csendesebben kellene vigadni, mert későre jár. És főként, lelkendezés ide vagy oda, nem így. Nem félelmet keltve, nem rámenősen, nem erőszakosan. Mert ezt nem szeretjük, nem igazán szokásunk, ha szabad ezt csendesen elmondanunk. Ja, hogy csendzavarás, miegymás? Ugyan kérem, ilyenkor, ha nyernek a csillagok, köddé válik a törvény, szertefoszlik a máskor oly látványosan őrzött rend...