Folytattuk a már korábban megkezdett körsétánkat ― bár sejtettük, hogy ez a pillanatnyi kemény tél rányomja bélyegét az együttesek úgymond életére, talán jobban, mint a gazdasági válság, mely, ha elhallgatjuk is, érezteti hatását ―, hogy még véletlenül se maradjon ki egyetlen IV. ligás csapatunk se figyelmünk kereszttüzéből.
Barót. Sértetlen a focipályát beborító hótakaró. ― Egyelőre csak a terembe járunk ― mondja Benedek Imre, a csapat edzője ―, a szabadtéri edzéseket február első napjaiban kezdjük el. Akkor pedig igyekszünk minél több edzőmérkőzést játszani, s ezzel el is árultam, hogy felkészülésünket a meccsekre alapozzuk. Egyelőre Kopetzky Sorin jelezte távozási szándékát, ő, úgy tűnik, Benedek István edzővel együtt Bardocra tart, Lázár Csaba pedig a visszavonulás gondolatával foglalkozik. Új játékos egyelőre csak Kovásznai Miklós (Négyfaluból) lesz, ha lesz... A keret tehát: Andorkó András, Ioan Borcăiaş, Kurta József, Bogdán István, Bocz István, Csíki Attila, Audi Pál, Bódi László, Gabriel Cojocaru, Sugár Árpád, Kerestély Zsolt, Benedek Zsolt, Zelch Ervin, Kovács Dénes, Máthé Róbert, Deák Csaba, Czári Szabolcs, Kovásznai Miklós.
Szitabodza. ― Ebben a rettenetes hidegben ― így Ion Onea vezető és játékos ― még a macskát sem szabad kihajtani... Merem remélni, hogy február első napjaiban -15 Celsius-fok fölé kerül a hőmérő higanyszála, s mi is elkezdhetjük a munkát. Vasárnapra egyébként találkozót hirdettünk meg, hogy megbeszéljük a teendőket. Ami a játékosállományt illeti, marad a régi, hiszen egyelőre csak kapusunk, Hartvig jelezte távozási szándékát, az újakról pedig csak annyit, hogy nem tudni még, kik térnek haza külföldi munkavállalásaikról. A keretből tehát nem fog hiányozni Bogdan Murea, Gheorghe Onea, Vlad Orha, Radu Iene, Bogdan Neagoe, a Bularca testvérek ― Nicolae, Constantin, Daniel ―, Marian Dragomir, Cătălin Secelean, Gheorghe Prundaru, Daniel Buzea, Petre Calcea, a Solomonok ― Nicolae, Constantin ―, Marian Iene.
Dálnok. ― Még semmi mozgás ― mondja Marti István tudósítónk ―, egyelőre az egyesület gyűlésére készül mindenki. Na persze, azért a tervezgetések nem álltak le, a keret frissítését szeretnék sokan, de minden-minden az anyagi háttér függvénye. Vannak már kiszemeltjeink, de a nevük közlésével még várnunk kell. Az biztos, hogy nem akar elmenni senki. Akikre biztosan számíthat a csapat: Badi Géza, Budi Oszkár Zsolt, Már József, Szász János, Szücs István, Szücs Lajos, Boér Csaba, Szekeres Csaba, Ionel Ciobotariu, Marius Ciobotariu, Bereczki Attila, Bereczki Zsolt, Dănuţ Breşug, Bangyán János.
Hidvég. Csend van a falu focipályáján ― így Sala Pál, az együttes atyja ―, még nem kezdtük el a felkészülést, terveink szerint február első szombatján lesz a gyülekező. Félő, hogy lesznek anyagi gondjaink, de merem hinni, hogy minden nehézséget sikerül majd áthidalnunk. Két új játékossal szeretnénk a keretet megerősíteni. Ne, ne kérjen neveket. Inkább mondom azok nevét, akikre a tavasszal biztosan számíthat az együttes: Constantin Necşoi, Ovidiu Dedu, Ioan Cherciu, Andrei Tudose, Iacob Lepădat, Ciprian Lepădat, Nicolae Doboşeriu, Mihai Roman, Constantin Baba, Nagy Lóránt, Ioan Rupi, Alexandru Murariu, Zsigmond Lóránt, Boros János, Szántó Márton, Goga, Bucşa, Liţă, Şerbulea...
Körsétánk végén elmondhatjuk, hogy vontatott, nehézkes, akadozó a csapatok téli alapozásának elkezdése. A legjobb hozzáállást az őszi bajnok, Zágon tanúsítja... Ez van, ezzel kell megbarátkozni. (áros)
*
Válogatás
A Sepsiszentgyörgyi Jövő FC naponta 16―18 óráig válogatót tart kint, az Elektró-stadionban 6―16 év közötti gyerekek részvételével. Az edzők szeretettel várják a jövő focistáit.