A gazdasági válság dacára van olyan tevékenység a világon, ami egész jól működik. Például a maffiáé. Válságok jöttek, válságok mentek, de a maffia soha el nem múlott. Sőt, a nagy gazdasági recesszió idején, 1929—1933 között még jobban virágzott, mint bármikor. A maffia a legújabb visszaesés alatt is (amelyből egyesek már lábalnak kifelé, mi meg gázolunk belefelé) egész jó forgalmat bonyolított le, és haszna is százmilliárd dollárokban mérhető. Egyik legnagyobb haszna az építőiparból származik. Milyen jó lenne, ha ránk is kiterjesztené áldásos tevékenységét. Esetleg így megmenekülne ez a most éppen halódó iparág.
A maffia sikeressége ihlethette meg a nálunk hasonló módszerekkel színre lépő Sergiu Băhăiant is. Nem kellett egyebet tennie, csak megnézett néhány, keresztapáról szóló filmet, és az ott látottakat nagyszerűen kamatoztatta itthoni tevékenységében. Rájött ugyanis arra, hogy nálunkfelé becsületes módszerekkel nemhogy meggazdagodni, de megélni is alig lehet.
A még meglevő cégeket állami segédlettel sikeresen felszámolják. (Lásd átalányadó.) Ezek után jobb, ha a vállalkozó bezárja éppen alig éldegélő cégét. A vállalkozó szellemű meg jobb, ha egyáltalán semmire sem vállalkozik. Főleg arra nem, hogy új céget nyisson. Ha nincs cég, de valamit tevékenykedik, akkor semmi gond. Nincs cég, nincs cím, nincs cégvezető, akit ellenőrizni lehet. Nincs alkalmazott, aki után adót, járulékokat kellene fizetni. Nincs kimutatható és megadózható jövedelem.
Ezeket mind tudta Băhăian úr, és cselekedett. Összevásárolt vagy harminc eladó céget, amelyek valamikor jól működtek, tiszták voltak, és jövedelmet is kimutattak az év végi mérlegben. Felvett néhány ügyintézőt, lehetőleg olyant, akinek senkije-semmije. Ezeket kimosdatta, kiöltöztette, és kinevezte cégvezetőnek. A cégek egy fiktív, nem létező címen szerepeltek, és kitűnően működtek. Rövid tevékenységük alatt kölcsönöket vettek fel, rengeteget vásároltak, autókat lízingeltek. Mindent csekkel fizettek, illetve nem fizettek. Csekket adtak, de a csekkeknek nem volt fedezetük. Egyik ismerősöm is járt már úgy, hogy a nagy vevő vásárolt nála egymilliárdnyira. (Régi pénzben.) Csekkel fizetett, és elment. Azóta nem látta sem az illetőt, sem a pénzét. Csak azt bánja az egészben, hogy amikor elbúcsúzott a vásárlótól, azt mondta neki: Máskor is szívesen látjuk!
Szóval, az említett módon Băhăian úrnak sikerült különféle személyeket, cégeket becsapnia kb. hétszázezer euróval. Az igaz, hogy a cégek fel- és elvirágzása közben voltak kellemetlen momentumok is. Ugyanis a pénzügyőrség, az ügyészség és a hitelezők mind keresték a csekkekkel visszaélő ügyintézőket. Ők kezdték kényelmetlenül érezni magukat az érdeklődés miatt, és reklamáltak megbízójuknál, aki Băhăian úr jobbkeze vala. Amikor már kezdett nagyon kényelmetlenné válni a kérdezősködés, akkor a nagyfőnök utasítására egyszerűen eltüntették az ügyintézőket. Ahogy azt a maffiás filmeken látták. Volt, akit megitattak, és altatót adtak neki, majd a Dunába dobták. Egyet kalapáccsal vertek fejbe. Kettőt meg elkábítva és összeverve élve temettek el. Betont öntöttek rájuk, és elföldelték. A fővezért most letartóztatták. Ő tagad. Kár lenne érte, ha elítélnék, mert ki tudja, milyen, még száz évig is elélő, nagyszerű hálózatot épített volna ki, ha van rá ideje.
