Mondja egyszer a gazda Jakabnak: — Eredj, fiam, Jakab, a mezőre, s arasd le a zabot!

Elment Jakab, de az ebadta kölyke nem aratta le a zabot. Nem ám, nem aratta le, de nem is dugta haza az orrát.

Megharagszik a gazda, küldi a kiskutyát, hogy harapja meg Jakabot. Na, bezzeg a kiskutya nem harapta meg Jakabot, Jakab sem aratta le a zabot.

Nosza, küldi a gazda a botot, hogy verje meg a kiskutyát. De a bot nem verte meg a kiskutyát, kiskutya nem harapta meg Jakabot, Jakab sem aratta le a zabot.

Még jobban megmérgelődött a gazda, s küldte a tüzet, hogy égesse meg a szófogadatlan botot. De bizony a tűz nem égette meg a botot, bot nem verte meg a kiskutyát, kiskutya nem harapta meg Jakabot, s Jakab nem aratta le a zabot.

— Ilyen-olyan szedtevette — kiált a gazda —, hiszen megálljatok!

Mindjárt küldötte a vizet, hogy oltsa el a tüzet. Haj, de a víz nem oltotta el a tüzet, tűz nem égette el a botot, bot nem verte meg a kiskutyát, kiskutya nem harapta meg Jakabot, s Jakab nem aratta le a zabot.

— Úgy-e?! Hiszen csak várjatok!

Egyszeriben küldötte a bikát, hogy igya meg a vizet. De bizony a bika nem itta meg a vizet, víz nem oltotta el a tüzet, tűz nem égette el a botot, bot nem verte meg a kiskutyát, kiskutya nem harapta meg Jakabot, s Jakab nem aratta le a zabot.

Hm-hm, mit csináljon, mit csináljon?! Hopp, megvan! Küldi a mészárost, hogy vágja le a bikát. Ment a mészáros, de nem vágta le a bikát, bika nem itta meg a vizet, víz nem oltotta el a tüzet, tűz nem égette el a botot, bot nem verte meg a kiskutyát, kiskutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot.

Hiszen a gazdának sem kellett egyéb: küldötte a szolgabírót, hogy csapassa meg a mészárost. Bezzeg a szolgabíró megcsapatta a mészárost, mészáros levágta a bikát, bika megitta a vizet, víz eloltotta a tüzet, tűz megégette a botot, bot megverte a kiskutyát, kiskutya megharapta Jakabot, s Jakab mindjárt learatta a zabot, de úgy, hogy egy szál sem maradott.

Ha csak egy szál zab maradt volna, az én mesém is továbbtartott volna.