A tó téli tükre ne a fényben fürdő tükörsima jeget juttassa eszünkbe, hanem azt a hófehér, puha, téli paplant, amely az idei, hol havas, hol hóolvadásos és esős idő után emlékeztetett arra a mondásra, hogy nem eszi meg a farkas a telet.
Hát nem.
A Besenyői-tó most vastag hótakaró alatt hibernál. A halak is, mert az a három, mindenre elszánt pecázó, aki a jégen vágott lék fölött úgy emelgeti-süllyeszti a horgászpálcát, mint a kőolaj- kitermelő szivattyúk bólogató öszvérei teszik, azzal a különbséggel, hogy az előbbiek nem szippantanak ki a jég alól semmit, de semmit.
A tél pedig fantasztikusan tehetséges szobrász. Egyetlen éjszaka átrajzolta-festette az egész tájat, ameddig a szem ellát. Nincs napsütés, tompa fénye nem szúrja a szemet, inkább nyugtatja. Kosztándi Katalin havas tájképsorozatait juttatja eszembe minden. Nézem a Besenyői-tó havas tükrét, amelynek rámája a Csobot-tető pereme, Keleten az Óriáspince-tető beretválatlan oldala, Délen a Csente-tető és a többiek, s a távolban idedereng a Berzéte pusztája, amelynek a neve a gólyás, békás évszakokat hívja be a képbe.
Közvetlen előttem szomorúfűz fésüli haját az alig lengedező szellőben, a hó alatt láthatatlan tó létét jelzik a sásos partfoltok bólogató buzogányai. És a megfesthetetlen csend, a nyugalom honol mindenhol, ameddig a szem ellát. A Panoráma fogadó drótkapujához még kutyanyom sem vezet, a parton hasas csónakok alusszák téli álmukat, fennebb, a gyümölcsfák között apró madarak élelemért csivitelő hangja hallatszik, útban hazafelé, miközben kocsink a vastag havú úton csiszinkázik — vártam, hogy a számítógép pirossal aláhúzza ezt a szerinte helytelen szót —, szóval, mondja és mutatja a barátom, nézzem meg a bokrok mögött azt az őzcsapatot. A múltkor huszonhetet számoltam meg — kerekíti le a mondatot.
Tavaszra aztán újra kiolvad a hó környezetszépítő öleléséből a szenny, a rongy, a tó gazdátlansága miatt kirobbanó veszekedések, amelyek szemetes árja elönt aztán mindent, beszennyezi a jókedvet, pokollá teszi Háromszék egyik gazdátlan, gondozatlan, kevés halú, pusztuló kincsét, a jobb sorsra érdemes Besenyői-tavat.
Valami megyei szintű odafigyelés kellene — szúrom ezt a téli jégcsapot az illetékesek felé —, hogy nyáron is az élmények oázisa legyen ez a fantasztikus és ritka szép hely.
