A sepsiszentgyörgyi M Stúdió eddigi előadásaival ellentétben a vasárnap bemutatandó legújabb produkcióját hagyományos módon állította színpadra: szószínházi produkció a Molnár Ferenc legsikeresebb darabjából készített Liliom-előadás, a rendező Rusznyák Gábor szerint a színészek ,,sokat beszélnek, két órán át csak beszélnek".
Rusznyák Gábort, a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezőjét a sepsiszentgyörgyi társulat művészeti vezetője, Uray Péter kérte fel egy előadás megrendezésére, a Liliomot korábban már színre vitte Kaposváron nagyszínpadi előadásként, most különösen érdekes kihívásnak tartotta megrendezni leszűkített térben, sokkal kevesebb szereplővel — mondta el a rendező. És érdekesnek tartotta azt is, hogy olyan színészekkel dolgozhat, akik ,,a mozgásban egy kicsit jártasabbak" — ám kiderült, e képességüket, tudásukat az előadás során nem hasznosította, hiszen hagyományos szószínházi előadást készített, egyszerű térben, viszont a kettős szereposztásokkal különleges párhuzamok alakultak ki, véleménye szerint ezáltal válik erőssé, érdekessé az előadás. Molnár Ferenc darabja ugyanis, amennyiben nem negédes, szirupos rendezésben kerül színpadra, hanem szikáran megcsinálva, brechti történetté válik — vallja. Azt meg pedig, hogy van-e mennyország és számonkérés, a nézőnek kell eldöntenie — legalábbis ez az előadás egyik nyitva hagyott kérdése.