Ukrajnai elnökválasztás — Janukovics győzött

2010. február 9., kedd, Világfigyelő

Viktor Janukovics (felvételünk), az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője nyerte meg az ukrajnai elnökválasztást — derül ki az ukrán központi választási bizottság (CVK) által közzétett nem végleges adatokból. Janukovics tegnap felszólította ellenfelét, Julija Timosenko kormányfőt, ismerje be vereségét. Hasonló nyomást gyakoroltak a kormányfőre a nemzetközi megfigyelők is.

A CVK tegnap közölte, hogy az 59 éves politikus előnyét már nem lehet behozni a még összesítésre váró szavazatokkal. A testület legfrissebb, 98,78 százalékos összesítése alapján a vasárnapi második fordulóban Janukovics kapta meg a voksok 48,65 százalékát, 2,88 százalékponttal előzve meg a szavazatok 45,77 százalékát megszerző Julija Timosenko jelenlegi kormányfőt. A részvételi arány a választás második fordulójában elérte a hetven százalékot.

Timosenko, aki a 2004. évi ,,narancsszínű forradalomban" Janukovics győzelmének kihirdetése után az utcára szólította az ukránokat (a tömegtiltakozások hatására a legfelsőbb bíróság a 2. forduló megismétléséről döntött, amelyet a jelenlegi távozó elnök, Viktor Juscsenko nyert meg), tegnap szokatlanul néma volt.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) sikerként értékeli, hogy az általa támogatott ellenzéki elnökjelölt, Viktor Janukovics régiópárti vezető meggyőző fölénnyel nyert a magyar többségű beregszászi választási körzetben az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában. Gajdos István, az UMDSZ elnöke elmondta: reméli, hogy Janukovicsnak hetekkel az államfői tisztségbe történő beiktatását követően sikerül olyan helyzetet teremtenie, amely lehetővé teszi a nemzetiségeket sújtó korábbi rendeletek visszavonását.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szerint a vasárnap véget ért ukrán elnökválasztás után kedvezően, de kedvezőtlenül is alakulhat a kárpátaljai magyarság helyzete. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke kifejtette: a második fordulóban az történt, amire számítottunk, vagyis minimális a két jelölt szavazatai között a különbség, s ez nem zárja ki, hogy a felek a bíróságon folytatják a választási küzdelmet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 683
szavazógép
2010-02-09: Világfigyelő - x:

Az EBESZ támogatja a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását Szlovákiában

Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa szerint Szlovákiában szükség van a nemzeti kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítására. ,,Előzetes elemzéseink alapján megállapítható, hogy van lehetőség a (kisebbségi nyelvhasználati) jogszabály módosítására, hogy kompatibilisebb legyen az államnyelvtörvénnyel" — jelentette ki Knut Vollebaek tegnap Pozsonyban azután, hogy tárgyalásokat folytatott Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel.
2010-02-09: Világfigyelő - x:

Magyar tükör — Bogdán László

Teljes gőzerővel indult be a kampány Magyarországon, hét végén tartotta szokásos országértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje, vasárnap ismertette konkrét elképzeléseit az MDF miniszterelnök-jelöltje, Bokros Lajos, közben Mesterházy Attila, a szocialista párt kormányfőjelöltje is szólt, aztán meglehetősen élesen reagált az Orbán- és a Bokros-beszédre is.