Jóváhagyták az ingatlancserét — Váry O. Péter

2010. február 9., kedd, Közélet

Ahhoz képest, hogy az ülésvezető Takó Imre (MPP) azzal kezdte a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapra összehívott soron kívüli ülését, hogy ,,többet ér egy sovány békesség egy kövér haragnál", ami arra engedett volna következtetni, közös megoldást talált végre a testület két frakciója a vérközpont—óvoda csere ügyében, s az ülés hosszú idő után végre politikai csatározásoktól mentesen zajlik le, nos, a sokat ígérő felvezetés ellenére bő másfél órán át vitáztak ismét a felek.

Igaz, hogy szóban megegyezett a két frakció, mindannyiuk számára elfogadható megoldást találtak a Bánki Donát utcai óvoda csoportjainak átköltöztetésével a Csipikébe, ez azonban nem került be a testület elé terjesztett határozattervezetbe — a polgári frakció most ezt hiányolta, s ez vezetett a vitához, melynek részese volt Andy Rosin is, a vérközpont igazgatója, akit azért citáltak az ülésre, hogy a városi tanács előtt ismertesse a vérközpont fejlesztési elképzeléseit, illetve magyarázza el, miért csak az óvoda épülete felel meg céljainak. A polgáriak javaslatát végül — hogy a Csipikében három termet kap az elköltöztetett óvoda, s az udvart is nagyobbítják (a polgármester elmondta, már elrendelte a néhai kazánház lebontását) — néhány ellenkezési kísérlet után teljes egyetértésben belefoglalták a cseréről szóló határozattervezetbe, s így végül a polgáriak is rábólintottak az elmúlt egy hónapban immár harmadszor napirendre tűzött ingatlancserére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 666
szavazógép
2010-02-09: Közélet - x:

Erős településsé válni az Oltfejben (Év elején a községgazdák, Beszélgetés Nyáguly Vilmossal, Mikóújfalu polgármesterével) — Kisgyörgy Zoltán

Apró lépésekkel, igazodva az egyre szűkülő lehetőségekhez, alakul, épül a népes község. Uniós koordinátákhoz igazodva szerepet játszik Oltfej gazdasági erejének kialakításában. Természeti adottságai, altalajkincsei (épületkő, kavics, homok, ásványvíz) meghatározó hegyvidéki településtípus kialakítására predesztinálják az elkövetkező évtizedekben. Vendégforgalmi lehetőségei miatt a már körvonalazódott kisrégió jelentős részeként emlegetjük, s mint ilyen, a Bálványos-Csomád térség déli irányban megnyúló értékes övezete.
2010-02-09: Közélet - x:

Farsangbúcsúztató kosaras bál — Iochom István

A Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete szervezésében szombaton a Vigadó kistermében farsangbúcsúztató kosaras bált tartottak, melyen nyolcvanan vettek részt. A mulatság a jelmezek bevonulásával kezdődött. A New York-i Szabadság-szobor vezette a sort, és az Álmaimban Amerika visszainteget című énekre vonultak be a kisterembe. Mintegy negyvenen öltöztek be. Ötletesebbnél ötletesebb jelmezek készültek, lehetetlen volt kiválasztani a legjobbat, a zsűri is nehéz helyzetbe került.