LabdarúgásVáltozások a Gelencei Nemere csapatában — Áros Károly

2010. február 11., csütörtök, Sport

Teljes erőbedobással készül a tavaszi rajtra a Gelencei Nemere. Edzője —szakképzett edzője —, Gáll József, aki civilben testnevelő tanár is, heti két edzésen és egy hét végi előkészületi mérkőzésen (az elsőt most vasárnap játszották: Gelencei Nemere—Kézdiszentkereszti Nemere 2—0) igyekszik mind erőnlétileg, mind technikailag és taktikailag felhozni a játékosokat az elvárások szintjére.

Nem könnyű, azt tudjuk, de a mi bajnokságunkban (IV. liga) ez a trend, kivételt képező csapat alig van, talán a Zágoni FC és a Sepsiszentgyörgyi Jövő az. Ne feledjük, a Nemere segítségére van az a teremfoci-rendezvény, mely már hetek óta mozgásban tartja a játékosokat. A háttérben pedig Kicsid Béla és vezérkari csapata igyekszik biztosítani a szükséges feltételeket, na és az utánpótlás-nevelést. A kötelező ifjúsági együttese mellett Néda Barnabás testnevelő tanár irányításával az 1995. január 1. után született játékosokból álló csapata részt vesz az úgynevezett ifjúsági C-kategória megyei bajnokságában, egy csoportban a Sepsiszentgyörgyi ISK két együttesével, a Sepsiszentgyörgyi Jövővel, a Baróti Vá­rosi Sport Clubbal, a Csernátoni FC-vel és a Kézdiszentkereszti Nemerével. Az a tény, hogy a Nemere vezérkara szakképzett nevelőkre, testnevelő tanárokra bízta labdarúgócsapatait, sok jót elárul az egyesület labdarúgáshoz való viszonyulásáról, a szakosztály jövőjére vonatkozó elképzeléseiről, s ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy méltóképpen igyekszik egyensúlyozni a támogatók, élükön a községi tanács anyagi áldozatát. Más szavakkal fogalmazva: igyekszik valamiért valamit adni, nyújtani.

— A csapat év eleji munkájáról, azaz téli alapozásáról még korai véleményt mondani — így Kicsid Béla —, azt viszont elárulhatom, hogy Gáll Józsi irányításával komoly munka folyik. A játékoskeret a tél folyamán változásokat szenvedett. Visszavonultak: Dobozi Levente, Bende Gyula, Dé­va Imre, Miklós Béla, Ityim Tibor, Kocsis Zoltán és Răzvan Copoţ. Kölcsönjátékosként átkerült a Csernátoni FC együttesébe Luka Levente. Tehát nyolc játékos mozgásáról van szó, s ez nem kevés, de különösebb gondot nem okoznak. Távozásuk után is maradt egy huszonkettes keret, melyre az edző alapozhat. S akkor sorolom is a neveket: Szabó Attila, Dimény Zoltán — kapusok, Gáspár Levente, Papp Levente, Márkos Szilárd, Erdő László, Solomon Zsolt, Török Botond, Fábián Domokos, Mátyás Tihamér, Marius Milos, Constantin Brânduşoiu, Kalányos Csaba, Soós Lajos, Ilyés Olivér, Finta Jenő, Papp Gábor, Csulak Attila, Audi Szabolcs, Szabó Zsolt, Vajda Géza és Vajda Attila — mezőnyjátékosok.

— Erősítésre nem gondoltak?

— Az edző tárgyalt Csegezi Dániellel, Földi Szilárddal, a kökösi Mocanu Aurellel, de egyik átigazolása sem jött össze. Eddig legalábbis nem. De mondom, nem gond, a huszonkettes keretünkben nagy erő rejtőzik.

— A további előkészületi mérkőzések?

— Gáll József tárgyalt már két Bákó megyei csapattal is (az Aerostarral, Oneşti IV. ligás együttesével...), aztán reméljük, Kovásznára is jönnek edzőtáborozni felsőbb osztályú csapatok, s igyekszünk kapcsolatba lépni velük, na meg aztán itt vannak a felső-háromszéki együttesek, szívesen játszunk bárkivel, mert nekünk kell a játék.

— A cél?

— Kettős — az ifjúságiakkal bajnokságot nyerni, a nagy csapattal pedig dobogón végezni.

— Sok sikert hozzá!

— Köszönjük.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-11: Magazin - x:

Róma az Édes életre emlékezik

Amikor öt évtizeddel ezelőtt bemutatták, az olaszok tanácstalanul fogadták, egy néző még Fellini arcába is köpött. Az Édes élet Mastroiannival, Ekberggel és a Trevi-kúttal ma már kultuszfilmnek számít, Róma pedig partikkal és kiállításokkal ünnepli az 50 éves filmalkotást. Színészek, rendezők, a filmszakma képviselői Fellini kedvenc kávézójában, a Piazza del Popolón álló Canova di Romá­ban gyűltek össze, de az olasz főváros partikkal és kiállításokkal is tiszteleg a jeles alkotás előtt, amelyet a televízió felújított változatban vetített le.
2010-02-11: Sport - x:

Holnap kezd a Sepsi BC (Kosárlabda, A-osztály) — Tibodi Ferenc

Holnap 17 órától játssza idei első bajnokiját A-osztályos női kosárlabdacsapatunk, amely a 2009—2010-es pontvadászat második szakaszának második fordulójában a fővárosi Rapid otthonában vendégszerepel. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Sepsi BC azért kezd később, mert az első fordulóbeli mérkőzését — a Szatmárnémeti VSK kérésére — elnapolták. A forduló további mérkőzései: Târgovişte—Nagyvárad, Craiova—Szatmárnémeti, Alexandria—Aradi ICIM.