KézilabdaKüzdőtéren az ifjúsági II-esek

2010. február 11., csütörtök, Sport

Vancouverben olimpiai lángot gyújtanak februán 12-én, nálunk az ifjúsági II-es korosztály kézilabdázói lépnek a kapuk közé, hogy folytassák az őszön félbeszakadt pontvadászatot — a leányok Brassóban (házigazda a Dinamo), a fiúk Nagyszebenben teszik ezt. A tét mindkét fronton a csoport rangsorának első két helye, hiszen ezek biztosítják a továbbjutást, az elődöntőt. Ebben a pillanatban egy csapatunk, a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub leánycsapata áll továbbjutó helyen, s ezt normális körülmények között nem is tudja elveszíteni. Íme a pillanatnyi állás:

1. Brassói Dinamo 12 0 0 347—197 24

2. Nagy Mózes SK 8 0 4 267—218 16

3. Fogarasi Dara 5 0 7 235—270 10

4. Udvarhelyi ISK 4 0 8 249—297 8

5. Nagyszeben 1 0 11 187—303 -5*

* 7 büntetőponttal sújtva.

A fiúk mezőnyében a harmadik Sepsiszentgyörgyi ISK nyolc ponttal maradt le a második helyezett Fogarasi ISK mögött. Bravúrra lesz szüksége, hogy ledolgozza hátrányát, s megelőzze versenytársát. Már csak azért is, mert az utolsó versenyszakasz házigazdája éppen Fogaras lesz.

A rangsor állása:

1. Nagyszebeni ISK 17 0 3 609—416 34

2. Fogarasi ISK 16 0 4 580—450 32

3. Sepsi ISK 12 0 8 503—540 24

4. Segesvári ISK 8 0 12 552—509 16

5. Brassói Dinamo 7 0 13 470—516 14

6. Br. Sportlíceum 0 0 20 398—681 0

Az induláshoz: Sok sikert, leányok, fiúk! (á)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-02-11: Sport - x:

A tabella alján... (Teremlabdarúgás)

Habár anyagi gondok miatt három csapat visszalépett a 2009—2010-es pontvadászatból, a Sepsi FC nem lépett előre a bajnokság rangsorában. Ehhez az is hozzájárult, hogy a tavaszi idény első két fordulójában a sérülések miatt nagyon megtizedelt szentgyörgyi csapat a végső győzelemre is esélyes két együttes — a Concordia és a Marosvásárhely — ellen lépett pályára, és mindkét meccset elveszítették a zöld-fehérek.
2010-02-11: Sport - x:

Újabb sugásfürdői verseny (Alpesi sí)

A sepsiszentgyörgyi Alpin Sportegyesület vasárnap alpesisí-versenyt szervez Sugásfürdőn, ahol még mindig kitűnőek a hó­viszonyok.