Az alsórákosi piac megnyitása — Józsa Lajos

2010. február 16., kedd, Magazin

Az Erdélyi Főkormányszék Felső-Fejér vármegyének írt levelében 1804-ben engedélyezi az alsórákosi piac szerda napi hetivásárát.

A levelet így írja a főkormányszék: ,,Még 1702-dik esztendőben márciusnak 9-dik napján az akkori dicsőségesen uralkodott Első Leopold Császárnak költ privilégialis levele által megengedtetett volt, hogy Nemes Felső Fejér Vármegyében Alsó Rákos nevezetű jószágában néhai Groff Bethlen Sámuelnek három országos sokadalmak, az egyik Szent György Mártír, a másik Keresztelő Szent János, a harmadik pedig Szent Máté evangélista napján, és esztendők által minden szerda napokon heti vásárok tartassanak. Az időknek mostohasága, és egyéb közbe jött körülállások, nevezetesen a Brassó vidékéről a Rákosra vezető meredek és kősziklás útnak járhatatlansága miatt, azon sokadalmak, majd egészen feledékenységbe menvén, most pedig ezen út jobban megigazítva lévén, kegyelmeteknek ezennel meghagyattatik, hogy a környékben tartózkodó kereskedőket és mesterembereket, és más lakosságot is az említett helyiségbe mely jószág most Gróf Bethlen Ádámra háromlott, tartandó említett sokadalmak gyakorlására serkenteni igyekezzenek.

Claudipoli die 26 junii.1804"

Felső-Fejér vármegye tanácsa a piacokon kidoboltatta a főkormányszék határozatát. A környék lakossága az országos nagyvásárokon megjelent, a faluban a céhek felállították sátraikat, és árulták az általuk készített portékát, de volt idő, amikor az elhúzódó háború miatt szünetelt a piaci árulás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-16: Sport - x:

A második versenynap — Áros Károly

Mi tagadás, ez a nap nem vette kegyeibe a sílövőket a sprintszámuk küzdelme során. Előbb esővel ,,locsolta" meg a havat, aztán napsütéssel puhította... Így nem csoda, ha sorra elhulltak a legnagyobbak, a norvég Björndalen, a minden idők legeredményesebb sílövője, Hanevald, Torino ezüstérmese, Berger, a legutóbbi világbajnokság második helyezettje, a német Greis, a lengyel Sykora, a teljes orosz gárda... Ma a pálya azoknak kedvezett, akik a verseny első felében rajtoltak, mint a szlovén Bauer, a horvát Fak, a francia Jay, a kanadai Lequellec... Az első tíz között indulóknak viszonylag — hangsúlyozom, viszonylag — jobb terepen kellett futniuk, ezt bizonyítja a 25 percen belüli idejük is. A leggyorsabbnak a francia Jay bizonyult. A nagy esélyesek közül csak a norvég Svendsennek sikerült dobogóra állnia.
2010-02-16: Magazin - x:

Egyelőre a ,,nagyágyúk” hengerelnek a Berlinalén

Leonardo DiCaprio továbbra is a berliniek kedvence
Noha az egzotikumok és az ismeretlen, fiatal rendezők előnyben részesítéséről is nevezetes Dieter Kosslick, a Berlinben zajló nemzetközi filmfesztivál igazgatója, az idén 60. éves Berlinalén egyelőre a nagy nevek dominálnak.