„Az önkormányzatok szerepének növelése a helyi gazdasági fejlesztésben, a pénzügyi autonómia kiteljesítése, az önkormányzatok GDP-ből való részesedésének növelése egy olyan helyi közpénzügyi rendszer által, amelynek központi elemei a hatékonyság, átláthatóság, és amely helyreállítja az önkormányzatok anyagi függetlenségét és valódi cselekvőképességét."
Az idézett passzus az RMDSZ programjában szerepel az Önkormányzatok és helyi demokrácia címszó alatt. Előtte-utána sok más célkitűzés. Mégis egészen más jellegű állapotot szavazott meg — volt kénytelen megszavazni? — az RMDSZ-es többségű Kovászna Megyei Tanács. Olyat, ami jobb híján tudomásul veszi: a helyi önkormányzatok büdzséjének kiegyensúlyozására szánt, a központi költségvetésből származó összeg nyolcvan százalékát bizonyos algoritmus alapján a megyei pénzügyi igazgatóság osztja szét a települési önkormányzatok között, míg a megyei önkormányzat mindössze a pénz húsz százalékáról rendelkezhet.
Kétségtelen: törvény által rögzített állapottal állunk szemben. Persze a törvények azért vannak, hogy szükség esetén megváltoztassák őket, állíthatnánk szembe a demagóg tézist, de minek? Mert máris ágaskodik a következő kérdés: meddig terjed a magyarság kormányon lévő érdekképviseletének érdekérvényesítő képessége? Ha a jelenlegi struktúrában értendő érdekérvényesítésről beszélünk, akkor máris kínálja magát a megyei pénzügyi igazgató RMDSZ-javaslatra való friss kinevezésének pozitív példája. Aki elvileg az említett nyolcvan százalék elosztásának legfőbb felügyelője. Csakhogy egy pénzügyminisztériumi alárendeltségű intézmény vezetőjéről van szó, akinek érintetlenségét akár garantálhatja is a tulipános hátország, de a törvény betűjén nem léphet túl, saját szervezetének hierarchiáját nem írhatja felül.
A tényleges pénzügyi autonómia törvényes keretének megteremtése azonban még sok fórumon okoz heves szívdobogást. A központosított államrendszerhez szokott döntéshozók többsége egyelőre a biztos és követhető, azaz présként is alkalmazható leosztási rendszer fenntartásában érdekeltek, és a magyar vezetők egy része sem kivétel ez alól. A befektetésvonzásban, pályázásban értékelhetetlen teljesítményt nyújtó önkormányzati vezetők alkalmassága ettől még nyugodtan megkérdőjelezhető, de a tényleges mentalitásváltást csakis a gazdasági-finanszírozási környezet és filozófia gyökeres átrajzolása, a teljes körű pénzügyi autonómia megteremtése hozhatja meg.
Addig viszont marad egy sosem elég hosszú és vastag szalámi szeletelése. Az adagokat pedig mindig mások szabják meg.
