Az Erdélyi Fejedelemség 1805. február 1-jén körlevélben értesíti a vármegyéket, hogy azok a kereskedők, akik apró értékű árut árulnak a piacokon, nem kötelesek a mercantilis-könyvek vezetésére. Azok a nagykereskedők, akik a mercantilis-könyveket vezették, a törvény előtt bejegyzett kereskedők voltak.
Az Erdélyi Fejedelemség Főkormányszékének levelét így fogalmazták és jegyezték 313. számmal:
„Tapasztalván a királyi Fő Igazgató Tanács, hogy találtatnak az országban olyan aprósággal kereskedők, akik írástudatlanok, s ezért a mercantilis könyvek vezetésére alkalmatlanok, kéntelenítetik megengedni, hogy az efféle aprólékos dolgokkal kereskedő írástudatlanok a mercantilis könyvek készítésétől mentesek legyenek. Mindazonáltal a közönséges creditum azt kívánja, hogy a kereskedés csak azoknak engedtessék meg, akiknek e végre elégséges tehetsége vagyon. Ez okból az ilyen apróságokból kereskedők fundusául 500 Rénes Forintot érő vagyon határoztatván. Meghagyatik kegyelmeteknek, hogy maguk kerületekben az efféle apróságokkal kereskedőket arra szorítsák, hogy kereskedésik bátorságául 500 R Forintot érő tulajdon fundusukat mutassák elő, vagy hogyha ezt nem tehetnék, annyi summáig kereskedések folytatásának bátorságára nézve kezest állítsanak. Ezen fundust pedig kegyelmetek az 1800-dik esztendőben november 18-án 3469. szám alatt kiadott Normális Rendelés határozása szerint készítendő könyvbe jegyezzék fel. Az olyan kereskedőket, akik az elébb írt feltételeket nem telyesíthetik, a kereskedéstől tiltsák el. Kolozsvár, febr. 1., 1805."
Az igazgatótanács elvárása és szigorú rendelkezése hátrányos helyzetbe hozta az apróságokat áruló, írástudatlan kereskedőket. A kiszabott 500 rénes forint tekintélyes összeg volt, mely pénzt sokan sem ingatlannal, sem kezessel nem tudták igazolni.
