BÁLINT JÓZSEF, Sepsiszentgyörgy. Hátborzongva, a rémületből ijedtségbe váltva szörnyülködünk az immáron eléggé gyakorivá vált gázrobbanásokat látva a tévében. Nagyon sok kérdés merül fel ilyenkor az emberben: hogy történt, mi volt az oka? Mivel lehetne ezt elkerülni? Hiszen e téren nincs országos szinten egyértelmű szabályozás, egységes, kötelező eljárás, minőségi munka és anyaghasználat, együtt kell élnünk ezzel a legtöbbünk lakásába szerelt bombával.
Kételyeim megalapozottak, mert a távfűtés megszűnésével mi is saját gázkazánt szereltettünk. Működését a szolgáltató időnként ellenőrzi, és emberei már kétszer figyelmeztettek, hogy azt a rövid szakaszt, ahová a szerelő egy rézcsövet illesztett a vasból levő gázvezeték és a kazán közé, ki kell cserélni vascsőre, ellenkező esetben megbüntetnek. Elmentem a vállalkozóhoz, kiküldött egy szakit egy gumislaggal, mert ,,vascsővel már senki sem foglalkozik", de nyugodjak meg, erre is van ötéves garancia. Ellenvetésemet, hogy a vascső már évszázada bizonyít, elhárította. Utólag hallottam, hogy egy másik tömbházban az ilyen slagot a gázasok kötelezően vascsőre cseréltették — nekem viszont a nemrég vásárolt új kályhámra is slagot szereltek, noha a gyártó által kiadott szerelési utasításban is az áll, hogy a hátsó részen, a sütő mögött tilos slagot használni. Ennek ellenére ott van, a fal és a sütő közötti résbe hajlítva. Én meg azért cseréltem ki negyvenéves kályhámat, mert már nem tűnt biztonságosnak a működése! A szerelők arra hivatkoztak, hogy ezt a kályhát csakis slaggal lehet csatlakoztatni, így van gyártva. A slag pedig annyira biztonságos, hogy nincs is rá garancia... Hát, szerintem valami nagyon nincs rendben e téren, és valahol megálljt kellene mondani az illetékeseknek, hogy ne szereljenek újabb gyújtózsinórokat a fent említett bombára, hanem próbálják a meglévőket is mihamarabb eltávolítani.
SEBŐ MARIANN, Szarvas. Gerlit Évát és családját keresem, akik tavaly novemberben költöztek haza Romániába Magyarországról, Szarvasról. Azóta nem tudok róluk semmit — bár van egy e-mail címem, de az arra küldött levelemre nem jött válasz —, ezért gondoltam az újság nyilvánosságára. Ha jól tudom, Sepsiszentgyörgyön élnek a szülei. Segítségüket előre is köszönöm!
DEÁK JÁNOS, Sepsiszentgyörgy. Mély hálámat és köszönetemet, de egyúttal elismerésemet is ki szeretném fejezni a megyei kórház mentőszolgálata, sürgősségi és sebészeti osztálya iránt: megmentették a lábamat, pedig igen kevés esélye volt. Az történt, hogy tavaly áprilisban baleset ért, bedarálta a lábszáramat a pityókaültető gép. Az egész húst leszedte róla, és teljesen összezúzta, reménytelennek tűnt a helyreállítása — ma azonban ismét járok, hála dr. Szilveszter Mónika és dr. Balázs Levente nagy-nagy türelmének és hozzáértésének. Összerakták a maradékokat, és visszavarrták a bőrömet, amit a mentősök a gépről fejtettek le igen nagy gonddal, és utánam hoztak a kórházba. Hihetetlennek tűnik, de mindezt egyetlen műtét során oldották meg — utólag hallottam, hogy máshol ezzel nem kínlódtak volna, hanem levágták volna az összeroncsolódott testrészt. Mindezt azért hozom nyilvánosságra, mert úgy érzem, nem mindig ismerjük és becsüljük érdemük szerint saját orvosainkat.
