Farkas Réka
Félszájú üzenettel zárult az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) szombati ülése. Reményt lebegtet, hogy a tárgyalások folytatódnak, az együttműködés nem szaladt zsákutcába, ám kétségeket is ébreszt, hisz az igazán fontos kérdésekben felemás döntések születtek.
Az RMDSZ-re ellenzékben sem volt jellemző a radikális fellépés, ám most, hogy ismét hatalmon van, újra előtérbe került a kis lépések politikája. Vezetői — a legjobb indulatú feltételezés szerint — egy általuk elképzelt forgatókönyv alapján, törvényről törvényre haladva, kompromisszumok, egyezségek útján szeretnének eljutni az igen távoli s talán számukra is homályos célhoz. Tárgyalnak a kisebbségi törvényről, a regionális átszervezésről, az oktatási törvényről. Fontos kérdéseket, napi gondokat orvosolhatnak, de a hosszú távú megmaradást nem szavatolják.
Az RMDSZ számára ismét nem aktuális az autonómiaharc. Legfeljebb a látszat kedvéért, egy szépen-lassan dolgozgató munkabizottság szintjén. Egy évvel ezelőtt, a különböző kampányok idején hatalmas csinnadrattával trombitálták össze a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést. Nem a fórum időszerűségét vitatták, az vált hiúsági kérdéssé, ki lesz a mozgalom zászlóvivője. S született két eredménytelen nagygyűlés, no meg a remény, idén márciusban újabb, immár közös nagy önkormányzati összejövetelt tartanak Sepsiszentgyörgyön. Az RMDSZ által toborzott gyűlés ígérete azonban mára aktualitását veszítette. A szövetségnek kényelmetlen lenne, most fontos törvényekről kell lehetőleg eredményesen egyeztetniük, nem nagygyűlésesdit játszaniuk — érvel Markó.
Minden logika szerint a legésszerűbb megoldás az volna, ha a politikai hadszíntéren zajlanának a taktikai, olykor lassúnak tűnő egyeztetések, ám ezzel párhuzamosan és éppen ezt erősítendő kibontakozhatna az a polgári mozgalom, amely nagygyűléseken fogalmazhatja meg — akár radikálisan — követeléseit. Ez lenne a kézenfekvő munkamegosztás. Tíz évvel ezelőtt még nem volt valós veszély, de ma már joggal tarthatnak a szövetség vezetői attól, ha átengedik a kezdeményezést, ha mást is közel engednek a ,,néphez", könnyen oda lehet hatalmuk. Ezért inkább folytatódik a porhintés, s eljátsszák, hogy tárgyalnak, hol Tőkéssel keresik a közös megoldást, hol Bukarestben egyeztetnek. Csakhogy félő, ebben a nagy megoldáskeresési tüsténkedésben éppen a célok vesznek el.
