Az újkori ágyúöntők (balról jobbra): Bartók Jenő, László József, Dobolyi Árpád, Vinkler Rudolf, Incze László, Sárkány Lajos és Fazakas Lajos, hiányzik a képről Gábor Áron és Gergely András
Amint azt lapunk korábbi számaiban jeleztük, pénteken időlegesen hazakerül az egyetlen eredeti Gábor Áron-ágyú. Kézdivásárhelyen Gábor Áron vezetése alatt Turóczi Mózes rézöntő műhelyében 1949. január közepétől június 25-ig 64 három- és hatfontos ágyú készült. A forradalom és szabadságharc leverése után, hogy ne kerüljenek az ellenség kezébe, a megmaradt ágyúkat a honvédek elásták. Maradtak ránk feljegyzések, legendák az Olt, Maros medrében, a Vöröstoronyi-, a Tömösi-szorosban és más csatahelyeken a tüzérek által elásott ágyúkról, de tény, hogy százhatvan év alatt csupán egyetlen eredeti ágyúcső került elő.
Hatvannégyből egyetlen került elő
1906. augusztus 18-án délután 3 óra körül a Rudolf Kórház udvarán — az egykori kapitányi szállás és kerekesműhely közelében — az épület utcai részének belső végétől tizenhárom méter távolságra a Jakobovits József kolozsvári illetőségű vízvezeték-szerelő irányítása alatt dolgozó földmunkások bukkantak az ágyúcsőre, melynek legmélyebben fekvő része a föld színe alatt ötvenöt centiméter mélyen volt. Tekintve, hogy az udvart időközben még feltöltötték, megállapítható, hogy az elrejtés idején az ágyút alig tíz centiméterre földréteg fedte. 1906-ban páran még éltek a ’48-as honvédek közül, akik feltételezhetően tudtak az ágyúcsőről, és arról is meséltek nagy titokban, hogy a műhelyben legalább három-négy ágyúcső várt összeszerelésre a kozákok betörése előtt. Gábor Áron 1849. június 14-én a hadügyminiszternek címzett jelentésében megemlíti: ,,Munkán áll még 10 ágyú." Valószínű, hogy a megtalált ágyúcső ezek egyike, melyet nem is szereltek fel, hiszen a cári csapatok június 25-én vonultak be Kézdivásárhelyre, és feldúlták az ágyúöntő- és kerekesműhelyt (2009 nyarán a bélafalvi Boldizsár Béla egy Magyarországról hozott fémdetektorral több napon keresztül kutatott eredménytelenül a jelenlegi városi kórház belgyógyászati osztálya környékén, azon a helyen, ahol 1906-ban megtalálták az ágyúcsövet, és ahol 1849-ben a csöveket a talpakra szerelték).
A megtalálás hiteles története
László Ferenc, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa részletes korabeli leírásából idézünk: ,,Az elásás óta lefolyt 57 esztendő alatt a minden részében teljesen ép ágyút felületének minden pontján haragoszöld patina vonta be. A hengeres ágyúcső egész hossza 156 cm, űrmérete (kalibere) 90 mm. A cső elejétől mérve 3, 20, 67, 93, 124, 137 cm távolságra a cső egész hosszát 6 gyűrű díszíti, melyek közül az első, harmadik, negyedik és hatodik lapos, s mindkétfelől 3 mm széles másodgyűrűvel van övezve; a második és ötödik gyűrű hármasan osztva domború. A hatodik gyűrűt elöl három, hátul egy másodgyűrű övezi. Innen kúp alakban vékonyodik, s legvégén 10 cm átmérőjű gömbbé megy át. A cső vastagsága szájánál 14,5, az első gyűrűnél 22, az első és második gyűrű közt (hol legvékonyabb) 17 cm, a hatodik gyűrű átmérője 26 cm. A harmadik és negyedik gyűrű közt van alul az ágyúcső tengelye, melynek hossza 41 cm, átmérője 9 cm, a cső két oldalán kiálló része 14,5 cm. Súlya hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 400 kilogrammot. A cső felső részén, a tengely felett, a negyedik gyűrűhöz közelebb emelkedik ki az ágyúnak 22 mm vastagságú két füle. A cső elejétől 130 cm távolságra van felül a 20 mm átmérőjű gyújtólyuk. A cső egész hosszában alul és felül is jól látszik a forradás helye; különben felületének más részén is lehet érdes mezőket látni. Az üreg felülete szintén érdes. Az üreget nem fúrógéppel fúrták, hanem »öntötték«. Éppen ez a körülmény, valamint a találás helye kétségtelenné teszi, hogy igazi Gábor Áron-ágyúval van dolgunk. De a valódiság mellett még ezeknél is lényegesebb bizonyítékok szólnak. Nagy Sándor tüzér főhadnagy és hadsegéd, később hidvégi református lelkész Bodola Lajos és Szabó Sámuel tüzér főhadnagyok szakértő és hiteles leírása után közli az ágyúöntés egész műveletét. Legnagyobb gondot okozott, hogy fúrógép nem lévén, az ágyút lyukasan kellett önteni. A forma két egymásra fektetett ládában agyagból volt mintázva. A forma közepén, éppen a tengelyben, agyaggal bekent, karvastagságú rudat nyújtottak végig, melyet öntéskor az olvadt érc körülfogott. Lényeges dolog volt, hogy a kalibernek megfelelő rúd pontosan centrális fekvésű legyen. Az ágyúcső szája felől a rudat könnyen megerősíthették; nehezebb feladat volt az ágyú feneke felől is megtámasztani. Beleerősítettek ezen a helyen a formába alulról egy villa vagy karikás végű vasdarabot, melynek nyele alul meg volt támasztva. Arról lehet tehát pontosan megismerni Turóczy uramék minden ágyúját, hogy az ágyú feneke táján ezt a beleöntött vasdarabot meg lehet találni, mely letisztogatás után kívülről is jól látszott. Kerestük tehát ezt a beleöntött vasdarabot. Az ágyúcső jobb oldalán, a végétől 28 cm távolságra meg is találtuk. A cső felületéből mintegy fél cm-re emelkedik ki, s a forradásos hely átmérője 24 mm."
Előbb Sepsiszentgyörgyre, majd Bukarestbe került az ágyú
A megtalált ágyúcsövet még abban az esztendőben Kossuth Lajos neve napján, augusztus 25-én lovasbandérium-kísérettel a városházára — a mai múzeum épületébe — vitték. A korabeli sajtó beszámolói szerint nagy ünnepség volt, az ereklyevivő kocsit feldíszítették, és virágokkal írták ki a két oldalára: „Ne bántsd a magyart!" és „Ha még egyszer azt üzeni." Az ágyúcsövet hatalmas tömeg kísérte, közben zúgtak a harangok, és a tűzoltózenekar forradalmi indulókat játszott. Az ünnepi beszédek elhangzása után a még élő ’48-as nemzetőrök régi zászlójukkal tisztelegtek. Az ágyút, melyhez időközben talpat is készítettek, a városházán tartották, majd Gábor Áron egyetlen megtalált ágyúja 1923-ban a mai Székely Nemzeti Múzeumba került, oda, ahol Bem tábornok által a céhes városnak adományozott tábori nyomda is látható. Az azóta is tartó rivalizálás a két város között éppen az ágyú miatt robbant ki, hiszen a kézdivásárhelyiek nem akartak lemondani a tulajdonjogról. A vitát Bukarest döntötte el 1970-ben, amikor az eredeti ágyút, mint a ’48-as román forradalom ereklyéjét, az akkor alakuló Román Történelmi Múzeumba vitték. Alig pár hónap után az ágyú a múzeum pincéjébe került. 1989 után történtek próbálkozások, hogy az ágyú visszakerüljön Háromszékre, de ez a történelmi pillanat csak most érkezett el, amikor Kelemen Hunor került a művelődési minisztérium élére. A céhes város polgárai, az egykori ágyúöntők leszármazottai izgalommal és jogos büszkeséggel várják március 15-ét, hogy láthassák a negyven év után hazakerülő Gábor Áron-ágyút.
Két hasonmás készül
1969 júliusában az egykori ágyúöntő műhely helyén álló Turóczi-házban két teremben emlékkiállítás nyílt, az egyikben 1848-as, a másikban pedig céhes emlékekből. Néhai Incze László történész vezetésével elkezdődött a gyűjtés. A volt városháza épületében 1972. március 3-án avatták fel a Céhtörténeti Múzeumot. A múzeumavatásra Incze László és Sylvester Lajos kezdeményezésére Gábor Áron ágyújának hű mása is elkészült. 1971 nyarán az akkori Iprofil — azelőtt Sporting — helyi kisipari vállalat munkaközössége ágyúöntésbe kezd, amit réz- és bronzgyűjtés előz meg. Az ágyú hasonmásának elkészítése Bartók Jenő műszaki rajzolónak, László József öntőmesternek, Dobolyi Árpád esztergályosnak, Gábor Áron kerekesmesternek, Gergely András kovácsmesternek, Váradi Bélának, Fazakas Lajosnak, az asztalosműhely vezetőjének, id. Vinkler Rudolfnak, a vasrészleg mesterének és Sárkány Lajos vállalatvezetőnek köszönhető. Az eddigi felsorolásokból méltatlanul kifelejtett Váradi Béla lakatos az ágyú régies patináját adta meg. Az újkori ágyúöntők közül már csak Fazakas Lajos és id. Vinkler Rudolf él. Utóbbi, aki harminckilenc évig megszakítás nélkül a vasrészleg vezetője volt, így emlékezik az újkori ágyúöntésre:
— A legnagyobb segítséget Király Károly akkori megyei első titkártól kaptuk. Az ő ajánlásával utaztam 1971 nyarán, júniusban vagy júliusban, már nem emlékszem pontosan, Bartók Jenővel együtt Bukarestbe, ahol előbb a kommunista párt központi bizottságához mentünk, majd az ott kapott engedéllyel a történelmi múzeumba, ahol az ágyú egy pincében volt. A pincébe egy őrnagy jött velünk. A csernátoni Bartók Jenő részletes és pontos rajzot készített az ágyúról, majd itthon fából készítettük el kicsinyített hű mását. A szükséges nyersanyagot a kisipari vállalat biztosította, de a tanulók is gyűjtöttek rezet. Őszre elkészült az ágyú hasonmása, amelyet a ’48-as teremben állítottak ki. A talapzatot a volt téesz kerekesműhelyében készítette el Gábor Áron kerekesmester. Az általunk készített ágyú ma a kézdivásárhelyi múzeum udvarán látható, és ugyanannyit nyom, mint az eredeti, 397 kilót. A következő évben felkérésre újabb hasonmás ágyút öntöttünk, az látható jelenleg a Székely Nemzeti Múzeum ’48-as termében. Az elsőt hazafias munkában, a másodikat már pénzért készítettük el. Örömmel értesültem arról, hogy március 15-én hazakerül az eredeti ágyú...
