Ma, a délutáni órákban érkezik (ideiglenes?) sepsiszentgyörgyi otthonába, a Székely Nemzeti Múzeum elé Gábor Áron (egyetlen?) megmaradt, 1849 júniusában Kézdivásárhelyen Turóczi Mózes öntőmester ágyúgyárrá alakított műhelyében öntött, már a szabadságharc hevében székely szimbólummá nemesedett ereklye...
...amelynek ágyútestvérei nemcsak a Vöröstoronyi-szorostól a Tölgyesi-szorosig, Erdély belterületében rémítették az ellenséget, és védték a hazát, dicsőséges és vesztes csatákban egyaránt részt vettek, hanem a nemzetőrség és a lakosság bátorságát növelték, győzelembe vetett hitét, bizalmát erősítették, az ágyúk a nemzetőrtoborzások kellékei közé kerültek, akárcsak a zászlók, kardok, szablyák és a hazafias énekek, amelyek máig hangzóan díszítették-dédelgették, az áhított szabadság felé meneteltették, vagy éppen a hősi halálba kísérték, mert Gábor Áron rézágyúja — ugye? — fel van virágozva...
,,Nehéz a rézágyú..." búgják bariton és basszus hangjukon a férfikórusok, csilingelik csivitelve az apró székely gyermekek százhatvan éve. És valóban nehéz, a szó fizikai értelmében is. A cső egymagában majdnem négyszáz kilós, a láda is nyom valamennyit a latban. Kíváncsiak vagyunk, érkezik-e ma délután elegendő segítség a múzeum elé, hogy ezt az édes terhet kiállítási szállására segítse. (Sylvester)
