Az egészségügyi miniszter KézdivásárhelyenDr. Kelemen András tiszteletbeli tanácsos

2010. március 8., hétfő, Közélet

Cseke Attila és Kelemen András

Cseke Attila egészségügyi miniszter szombaton a kézdivásárhelyi városi kórházat látogatta meg. Dr. Kelemen András főigazgató vetített képes előadás keretében ismertette a 260 ágyas egészségügyi intézmény történetét, bemutatva a 2006-ban átadott új épületet és az azóta önerőből és támogatók segítségével elvégzett hétszázezer eurós értékű fejlesztéseket.

A főigazgató a megvalósításra váró tervekről és a felmerülő nehézségekről is tájékoztatta a minisztert. Azt is elmondta, hogy a kézdivásárhelyi kórház országos szinten hátulról a huszonharmadik legkisebb esetmegoldási pontszámmal dolgozik. Így fordulhat elő az, hogy a kézdivásárhelyi kórházban kevesebb pont jár egy vakbélműtétért, mint egy brassóiban. A főigazgató arról is beszámolt, hogy az elmúlt év során több mint nyolcezer fekvő és ötvenezer járó beteget láttak el, abban a kórházban, amely a régió hatvanötezer lakosa számára biztosítja az egyre színvonalasabb egészségügyi ellátást. Dr. Kelemen András után dr. Deme Judit, a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője és Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte a minisztert. ,,Egyértelműen vállaljuk a decentralizációt és azt is, hogy átvegyük a kórházakat, mert megítélésünk szerint jobban működik mindaz, ami helyi kézben van. A helyi közösség gondjait tisztábban látjuk, az a tapasztalatunk, hogy helyi szinten hatékonyabban tudjuk megoldani a problémákat " — fogalmazott Tamás Sándor, aki arra is felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy a közel 150 milliárd régi lej értékű új kórházépület elsősorban a helyi erőfeszítéseknek és összefogásnak köszönhetően épült fel. Dr. Deme Judit beszédében a felső-háromszékiek összefogását hangsúlyozta, mely példamutató kell legyen más kórházak számára is. Az egészségügyi tárca vezetője úgy vélte, hogy a decentralizációs folyamat segíti a gyógyászati intézmények hatékonyságát. A miniszter azt is elmondta, hogy a pontértékek rendszerén szándékozik változtatni. Cseke Attila bejelentette: a kézdivásárhelyi kórház a szűkös lehetőségek ellenére a fejlődés példája, amit fel kell karolni. Ettől az évtől legalább hetven-nyolcvannal fog emelkedni az itteni kórház esetmegoldási pontszáma — ígérte Cseke. A miniszter dr. Kelemen András főigazgatót az egészségügyi tárca tiszteletbeli tanácsosává nyilvánította, és átadta neki a kinevezéséről szóló hivatalos rendeletet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-03-08: Közélet - Csinta Samu:

Vargyas — Románia golffővárosa (Emberek százait foglalkoztató, gazdasági pezsgést ígérő beruházás készül Erdővidéken)

A létesítmény látványterve
A tervek szerint közel 90 millió eurós befektetés megvalósítása kezdődhet el a 2010-es év utolsó heteiben az erdővidéki Vargyas község határában. Itt épül fel ugyanis a Réka XXVII Golf & Resort elnevezésű szálloda- és golfpályaegyüttes, amelyet a baróti bejegyzésű Transilvanian Business Development Kft. készül megvalósítani.
2010-03-08: Máról holnapra - Farkas Réka:

Politikai bukfencek

Sem ingünk, sem gatyánk Mircea Geoană, nem dobogtatta meg szívünket múlt őszi elnökválasztási kampánya, és nem ejtünk könnycseppeket, ha leváltják a szenátus éléről. A történések más szempontból, de a magyarság számára is érdekesek: ismét igazolódott, az RMDSZ ékesen idomult a Dâmboviţa-parti, balkáni politizáláshoz, s mi több, már a tisztességesség, következetesség látszatát sem próbálja megőrizni.