Külföldi hírek

2010. március 19., péntek, Közélet
Turistaözön Törökországba

Törökország az idén 30 millió turistára számít, tíz százalékkal többre a tavalyinál. Tavaly 27 millió külföldi kereste fel az országot, közel három százalékkal több, mint 2008-ban. Már idén januárban 8 százalékkal több turista érkezett az országba az egy évvel korábbinál. A javulás tulajdonképpen már a tavalyi nyári hónapokban megkezdődött — a márciusban tapasztalt rekordmértékű, 7,5 százalék visszaesés után —, és azóta folyamatosan nőtt az országba látogatók száma. Tavaly a legtöbben Németországból utaztak Törökországba, majd az irániak, a bolgárok, a grúzok és a szíriaiak következtek.

Börtön az auschwitzi tolvajnak

Három hónappal az egykori auschwitzi náci haláltábor kapufeliratának ellopása után egy lengyel bíróság elítélte az első tetteseket. A krakkói kerületi bíróság első fokon másféltől két évig terjedő börtönbüntetést szabott ki A munka szabaddá tesz szövegű feliratot levágó három férfira, akik elfogásuk után beismerő vallomást tettek, és felajánlották, hogy peren kívül rendezik az okozott kárt. Két további férfinak, akik tettestársaik voltak a ma emlékmúzeumként működő táborba való betörésben, még várnia kell a perére. Ők biztosították volna a zsákmány eljuttatását a lopást háttérből irányító svéd férfihoz, akinek kiadatását múlt héten hagyták jóvá a svéd hatóságok.

Magára maradt az iszlámellenes holland párt

Felhagyott koalícióalakítási erőfeszítéseivel Hollandiában az iszlámellenes nézetekről ismert Geert Wilders Szabadságpártja, mert hiába nyerte meg a hó eleji önkormányzati választást Almere városában, nem talált olyan pártot, amely szövetségre lépne vele. Közölték: úgy döntöttek, hogy bár a legerősebb párttá léptek elő, inkább ellenzékben politizálnak a város vezetésében. Politikai kommentátorok szerint ez a fejlemény azt is jelzi, hogy amennyiben Wildersék előretörése a júniusban tartandó általános választáson folytatódik is, kétséges, hogy találnak-e partnereket egy esetleges kormányalakításra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-03-19: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Elértük a mélypontot, a válság még tart
Románia gazdasága elérte a mélypontot, a válság utolsó szakaszában van, amely a költségvetés óriási nehézségeiben nyilvánul meg — véli Mathias Kollatz-Ahnen, az Európai Befektetési Bank (BEI) alelnöke.
2010-03-19: Közélet - :

Székely elöljárók paintballcsatája

Újabb kuriózummal rukkolt elő a sepsiszentgyörgyi PPZ Army paintballcsapat: a székelyföldi választott tisztségviselők számára szerveznek március 27-én festéklövedékes csatát. Hajnal Attila ötletgazda elmondta, a nyakkendősök összecsapásának alapelve: különféle fórumokon, de épületekbe zárva kemény szócsatákat vívnak a választottak, hát itt az alkalom, hogy megmutassák, a szavak mögött tettre kész emberek állnak.