Ez a magyarhermányi általános iskolában is érzékelhető, noha éppen azokban a falvakban szükséges fokozottan rájuk figyelni — nemcsak a helybélieknek, hanem Háromszék minden, e kérdés megoldásában érintett intézményének —, ahol a roma közösség lélekszáma igen magas, mi több, az elkövetkező években arányuk meghaladja az úgynevezett őshonos lakosságét. Magyarhermányban ugyanis a mintegy ezernégyszáz fős lakosságból a roma származásúak száma meghaladja a hétszázat, s életformájuk miatt a roma gyermekek rendszertelenül járnak iskolába, ez pedig nem csak nekik előnytelen, nagyon megnehezíti az egész oktatási folyamatot.

Jó nevű skóla

Roma kisdiákok pózolnak a tőlük megszokott szenvedélyességgel a fényképezőgép előtt a magyarhermányi Máthé János Általános Iskola udvarán. A nagyszüneti nyüzsgés szokványos kép e skólában, ugyanis a falu tanodáját népes gyermeksereg látogatja. A narancsszínű, patinás iskola 2007. óta önálló pénzügyi központként működik, s hogy saját maguk urai, azt igen szeretik a hermányiak, akik ahhoz is ragaszkodtak, hogy a legutóbbi igazgatóváltáskor helybeli pedagógus kerüljön az intézmény élére. Két évvel ezelőtt így lett iskolaigazgató Dimény Mónika, aki tanítónőként nem ragaszkodik foggal-körömmel vezetői székéhez, de neki kellett megoldania ezt a feladatot. Az iskola tavaly szeptembertől új köntösben fogadja a nebulókat, pályázati forrásból teljesen felújították az 1880-ban készült főépületet, illetve mögéje egy másik, korszerű szárnyat is emeltek. Még nem került minden a helyére, sok eszközük hever lerakatban, becsomagolva, be kell rendezniük a könyvtárat is. Tervezik, hogy az udvaron lévő régi csűr épületét tornateremmé alakítsák át, fásszínt is szeretnének saját forrásból építeni, az óvoda viszont változatlanul a közbirtokosság épületében. A Máthé Jánosról — miként helybéli emléktábláján olvasható: ,,magyarhermányi szántóvető szellemi ezermester, író, költő és polihisztor" — elnevezett iskolaközpontban 260 gyermek tanul, ebből 91 óvodás.

Népesedési irány

A történelmi forrásokban először 1401-ben említett Magyarhermány demográfiai irányvonala lassan átrajzolja a hagyományos székely faluképet. Az a tény, hogy mostanra a mintegy ezernégyszáz lelket számláló magyarhermányi lakosság fele pünkösdista, román ajkú cigány, a Máthé János Általános Iskolában is jól követhető: a kétszázhatvan iskolás és óvodás fele roma származású. És bár egyelőre tartanak attól, nem lesz elegendő gyermek ahhoz, hogy önálló pénzügyi központként működhessen az iskola, a közeljövőben várhatóan tovább nő a tanulólétszám (a következő tanévben már 273-as beiskolázási számra alapoznak), mivel a Dombon élő roma közösség igen nagy lendülettel népesedik.

A demográfiai mutatók jól jelzik a magyarhermányi, viszonylag rövid idő alatt zajló változásokat: míg az iskolában 1999 tavaszán 178-an tanultak, most már közel százzal többen. De beszédesebbek ennél a népszámlálási statisztikák: 1992-es adatok szerint 1047-en éltek a faluban, 877-en vallották magukat magyarnak, 180-an román anyanyelvűnek, illetve cigánynak, ami jelen esetben egy és ugyanaz. 2002-ben már többen (1169-en) éltek Hermányban, de már csak 756-an magyarok. Most pedig becslések szerint 700 körüli a magyarok száma, miközben a román ajkú romák már hétszáznál többen vannak. Tizennyolc év alatt a magyar lakosság lélekszáma hozzávetőleg 180 fővel csökkent, míg a romáké több mint ötszázzal nőtt. A várható módosulást — vagyis, hogy a magyarhermányi roma lakosság érzékelhetően népesebb lesz, mint a magyar — pedig borítékolhatóan körvonalazza az a tény, hogy a faluban most egy magyar várandós fiatalasszonyról tudnak, miközben negyven körüli a gyermeket váró romák száma.

Segély, kosárfonás, napszám

Bacon község tanácsában két magyarhermányi önkormányzati képviselő van, egyikük magyar, a másik roma. A hermányi magyarok úgy vélik, nincs különösebb gond a romákkal, akik a máshol is megszokott séma szerint élnek: biztos jövedelmi forrásuk a havi szociális segély. A faluban 160 család részesül ebben a juttatásban, köztük mintegy tucatnyi magyar, utóbbiak inkább egyedül élő, idős emberek. Dimény Mónika meséli, a segély mellett a cigányok seprűt, kast kötnek, ezeket viszik eladni, időnként gombát, erdei gyümölcsöt gyűjtenek, valami pénzt ezért is kapnak. ,,Van olyan, akit a hermányi magyar emberek napszámra hívnak, de újabban magas árat kérnek, így egyre kevésbé hívják őket. Kérik a napi szivarat, az ételt és ezenkívül még 50 lejt." Ilyés Attila, Bacon község magyarhermányi képviselője úgy véli, a cigányok dolgozhatnának, de nem teszik, mert nem igényesek, a szociális segéllyel meg vannak elégedve. Egyébként Bacon község közigazgatási területén Magyarhermányban él a legtöbb roma, s noha a szociális segélyben részesülőknek minden hónapban közmunkáznia kellene, ez Ilyés szerint nehezen kivitelezhető, mert ,,van olyan időszak, hogy be tudjuk hívni őket, de az a gond velük, hogy ha háromnak-négynek szólok, akkor jönnek huszonhárman, vagy százhárman, mindenki megindul". A tapasztalat azt mutatja, számukra az a fontos, járjon le valahogy a munkanap, kapják meg a támogatást. Az iskolaigazgató hozzáfűzi, ,,egy órát dolgoznak, akkor megunják, azután csak állnak ide, állnak oda", így történt az iskola felújításakor is, amikor bőven jutott volna munka a ,,szociálisoknak".

Hiányzó kisdiákok

Az iskolában — az elzárt településekre jellemző szokásos nehézségek mellett — Dimény Mónika szerint ,,legelső problémánk, hogy a kétszázhatvanas diáklétszám fele roma származású, s a roma gyermekek nem járnak naponta iskolába, s amikor be-bejön egy gyermek, mindig elölről kell kezdeni a tananyagot. Nehezen lehet velük haladni, leállunk, s várjuk, jöjjenek a gyermekek. A magyar tanulók viszont jobban járnak iskolába, velük lehet tartani a lépést." Magyarhermányban egyébként nagyon kevés cigány gyermek tud magyarul, csupán néhány, előrelátóbb szülő íratja csemetéjét magyar tagozatra, mert úgy gondolja, gyermeke jobb jövő elé néz, ha magyarul tanul, mivel a magyar kisdiákok között jobban, rendszerezettebben fejlődnek, így ma már a magyar tagozaton is vannak magyarul beszélő roma gyermekek. A magyar és a román tagozat külön működik, magyar oldalon még nincsenek összevont osztályok, míg a román tagozaton egy-egy összevont osztály működik, elemiben, illetve öt-nyolcban. Ez a jövő tanévben még így maradhat, de a létszámnövekedés miatt elképzelhető, hogy a román tagozaton (ahova csak roma származásúak járnak) is külön osztályok lesznek — vélekedik az iskolaigazgató. Az iskolában most 85 gyermek magyarul tanul, 84 pedig románul; az óvodában a gyermekek közül 40 magyar anyanyelvű és 51 román ajkú.

Magyarhermányban tetten érhető egyfajta szülői aggodalom amiatt, hogy ,,bejárnak ide a borvíz forrására, s bizony, van úgy, hogy összetűznek a gyermekek, nem mindig a roma gyermekek a hibásak, de vannak ilyen kicsi incidensek". A faluban különben nincs szociális feszültség, nem voltak gondok. Apró, gyermekes csínytevésként említik, megtörtént, hogy bementek az iskola mellett egy udvarra, s ,,a legrosszabb gyermek bejött ide a nénihez, és amíg az észrevette volna, egy literes flakonban tejet fejtek a tehénből. Ilyen csintalanság volt, de azt még a magyar gyermek is megteszi — magyarázza Dimény Mónika —, de olyan probléma, hogy lopjanak vagy verekedjenek, nem volt, reméljük, nem is lesz".

Sárban, vityillóban

A Dombon élő romáknak nincs ivóvizük, mindannyian egy forrásra járnak, eközben az egész környék agyagos, sáros. ,,Amikor nagy sár van, be sem jönnek az iskolába, mert amire beérnének, nyakig sárosak lennének" — ecseteli a romák nehéz életkörülményeit a tanintézmény vezetője. „Szörnyű, ha az ember kimegy a Dombra szétnézni, úgy jön vissza, hogy egy hétig biztosan nem tud másra gondolni: a gyermekek csórén, egy kicsi vityillóban legalább tizenöten, nincs mit enniük, rettenetes körülmények közt élnek."

A cigány szülőknek van ,,egy rossz szokásuk", amikor elmennek seprűt, kast árulni, vagy papírjaikat rendezik a szociális segélyhez, akkor az a legkönnyebb, hogy még az első osztályos gyermeket is kiveszik az iskolából, és odateszik, vigyázzon a legkisebb testvérre. ,,Ez is eltávolítja őket az iskolától. Van olyan család, hogy anyukának, apukának el kell mennie hetente egy-két napra, akkor a gyermek otthon marad. Vagy ősszel és tavasszal szezonmunkát végeznek, olyankor gyermekestül elmennek egy faluba dolgozni, és egyáltalán nem jönnek iskolába. A tél a rendszeres iskolába járás időszaka, mihelyt tavaszodni kezd, másfelé mennek."

A roma kisdiákok hiányzásával szemben tehetetlenek: ,,pénzre szükségük van, nincs kire hagyják gyermekeiket, ezért magukkal viszik." ,,Tanáraink, tanítóink minden reggel kimennek a Dombra — meséli Dimény Mónika —, hogy összeszedjék őket, van, hogy két gyermekkel térnek vissza, máskor többel. Az osztályfőnök és a tanítónő tudja, ki hol lakik, mennek, érdeklődnek. Ha a család nincs otthon, akkor a szomszéd megmondja, elmentek dolgozni Lügetre, Bölönbe. Vagy előfordul, az anyuka elhagyja az apukát, s elköltözik egy másikkal Száldobosra, Bölönbe, egy-két hétig ott élnek, s akkor megint visszajönnek, ezért nem is nagyon tudjuk követni őket, ha elmennek máshova, nem írjuk át rögtön az ottani iskolába, várunk egy ideig, lássuk, mi a szándékuk, mert bizonytalan, hogy éppen hol tartózkodnak."

Nem tanulnak tovább

Ez a helyzet hátrányt jelent az iskolának is, magyarázza, mivel ,,a roma gyermekekkel nem érünk el jó eredményeket, nem tudnak versenyre menni, nem veszünk részt olimpiákon, mert a hiányzások miatt nincsenek kellőképpen felkészítve". Egy-egy tanév harmadában végig hiányoznak, mintegy tíz gyermek jár folyamatosan iskolába, azok, akiknek a szülei egy kicsit jobb körülmények között élnek. Pedig vannak jó képességű gyermekek, sokan tisztelettudóak, érdeklődőek, csak általában elvesznek. Házi feladatot is csak nagyon ritkán tudnak adni, néhány diáknak adnak füzetet, hogy vigyék haza, s írják le a feladványt, ,,vannak sajnos olyan gyermekeink, ha naponta adnánk neki egy füzetet, másnap nem hozzák vissza, mert még azt is elégetik vagy elhányják otthon". Vannak, akik két alkalommal is megbuknak, mások kimaradnak, mert addig ismételnek, hogy már nem tudják beírni őket az iskolába. A roma gyermekek többsége elvégzi a nyolc osztályt, írni-olvasni többnyire megtanulnak, csak az a nehéz, hogy ,,egyre szófogadatlanabbak", noha Máté Dalma angoltanár szerint izgalmas nekik akár még az angolóra is, az idegen szavak kiejtése ,,megfogja őket". ,,Van egy-kettő, akivel bármennyire küszködünk, nem lehet megtanítani írni-olvasni — mondja ki a végszót Dimény Mónika —, viszont nyolcadik után már nem tanulnak tovább. Amióta 1996-ban ide kerültem, ketten mentek líceumba, de sajnos egyikük sem végezte el..."