Székesfehérvárra vittek, ahol hat hétig tartottak. Onnan kivittek Lengyelországba, Varsóban állt meg velünk a szerelvény. Nem maradtunk ott sokáig, hanem elindítottak Oroszország felé. Moszkvába vittek. Én már itthon jól tudtam muzsikálni, hegedűn játszottam. Héttagú zenekart alakítottam, én voltam a prímás. Naponta százötven tisztnek kellett muzsikálni, volt közöttük lengyel, német, orosz, magyar és román. Hat hétig muzsikáltam Moszkvában, de annak hamar vége lett. Elvittek Szibériába, Magnitogorszkba kerültem a többi fogolytársammal együtt. Nekem a lágerben is jól ment a dolgom, ott is muzsikáltam azt, amit a tiszt urak kértek tőlem. Négy évig voltam fogságban. Nagyon hideg volt, lehetett sokszor mínusz ötvenfokos hideg is. Télen szőrcsizmát és földig érő bundát adtak, a fejünkre pedig bőrsapkát kaptunk. Abban a nagy hidegben nem lehetett dolgozni. Hárman voltunk fiútestvérek, és mind a hárman orosz fogságba estünk. Ők már nem élnek. Nekem jó életem volt, muzsikáltam, ettem és ittam. Három rend ruhám volt, naponta vasalt ruhában jártam. Jó életet éltem. Negyven kilométeres körzetben szabad járásom volt, kaptam erről propuszkát. Mindenfelé vittek muzsikálni. Én nem dolgoztam, de a többieket naponta kivitték munkára. Nekem az volt a dolgom, hogy muzsikáljak. Az oroszoknak tetszett a magyar muzsika. Mindent húztam nekik, csak éppen csárdást nem. A hangszereket a lágerben adták nekem és a zenekar többi tagjának. Olyan hangszer is volt, ami a láger asztalosműhelyében készült. Nyolctagú volt a zenekarom, a két háromszéki zenészen kívül a többi muzsikus magyarországi volt. Még volt velem a zenekarban két háromszéki, az egyik szárazajtai, és Tréfán Viktornak hívták, a másiknak Szász Nyika Mihály volt a neve. Az első kontrás, a második pedig bőgős volt. A fogolytársaim reggel hét órakor elmentek dolgozni, és este hat órakor jöttek vissza a lágerbe. Nagyon sokan meghaltak. Sokan elcserélték a kenyéradagjukat cigarettáért, pedig adtak minden tíz nap száz darab szivart minden cigarettázó fogolynak. A kenyeret a norma teljesítése szerint adták. Én végig egyetlen lágerben voltam. 1948 nyarán engedtek el a fogságból. Vonaton jöttünk Foksányig, a leszerelőlágerből engedtek el. Onnan tértem haza szülőfalumba 1948. június 30-án, s azóta is itt élek. Nekem nincsenek rossz emlékeim a hadifogságból...

(A visszaemlékezést 2006 őszén rögzítettük, interjúalanyunk ez év februárjában hunyt el.)