Az egyetemes magyar sportEmlékezzünk

2010. március 22., hétfő, Sport

Azt mondják, és nem véletlenül, hogy van egyetemes magyar irodalom, népköltészet, kultúra... Tényleg van. Hiszen van egyetlen magyar is — bárhol éljen ő —, aki nem vallja magáénak Apáczai Csere Jánost, Benedek Eleket, Bod Pétert, Kőrösi Csoma Sándort, Bolyai Jánost, Bolyai Farkast?...

Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel, öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.

Papp Laci

Tudom, tudom, becsületes nevén Papp László, de nekünk, sportszerető magyaroknak Papp Laci volt mindig. Jól emlékszem a székelykeresztúri focicsapat kapusának, na és ökölvívójának is, Sipos Bucinak a szavaira, elsőéves tanítóképzős koromban mesélte egy náluk tett látogatás alkalmával: — Képzeld, Öcsi a Helsinkiben szerzett második olimpiai sikere után hazalátogatott ide a Székelykeresztúr melletti Rugonfalvára nagyszüleihez (édesanyja ugyanis itt született), s a keresztúriak a mozi termében felállított szorítóban rendeztek egy ökölvívógálát, melyen a város bokszolói — magam is a nehézsúlyommal — sorra felléptek ellene. Felejthetetlen élmény volt, még akkor is, ha megismertem félelmetes balegyenesét... Egy vasárnap délután aztán két osztálytársammal elkirándultunk Rugonfalvára, hadd lássuk, hova járt „haza" Papp Laci.

Budapesten született 1926. március 25-én. Tizenhat éves korában kezdett el versenyszerűen öklözni, hat évvel később, a második londoni olimpián megszerezte első olimpiai aranyérmét (középsúlyban), négy év múlva Helsinkiben a másodikat, újabb négy esztendő múlva Melbourne-ben a harmadikat, az utóbbi kettőt már nagyváltósúlyban. Ő volt az első ökölvívó a világon, akinek sikerült három egymás utáni olimpián bajnoki címet szereznie (azóta került még kettő, a kubai Teofilo Stevenson és Félix Savon). És közben nyert még két amatőr Európa-bajnok címet is, na és hét országos bajnokit. De nem az utóbbiak emelték a világ ökölvívósportjának halhatatlanjai — Joe Louis, Cassius Clay (később Muhammad Ali), Mike Tyson... — közé, hanem fantasztikus tudása, ökölvívó-művészete, mely szorítóba lépésekor beragyogta a kötelekkel határolt boszorkányos négyszöget. Mindent, de abszolút mindent tudott, amit az ökölvívás aranykönyvében megírtak, vagy elhatározták, hogy egyszer majd megírják... Egyet sajnálunk viszont, s az az, hogy nem engedték profiként megküzdeni a világbajnoki címért, hogy csak az Európa-bajnoki övig juthatott. Huszonkilenc profi meccset vívott huszonhét győzelemmel és két döntetlennel. Tehát veretlenül vonult vissza, s lépett nagymestere, Adler Zsiga bácsi nyomdokába, hogy aztán a szorító sarkából irányítva olimpiai aranyéremre vezényelje a papírsúlyú Gedó Györgyöt.

Hetvennyolc éves korában hunyt el 2003. október 16-án. Megpihent teste a Farkasréti temetőben nyugszik. Nyugodjék békében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1410
szavazógép
2010-03-22: Sport - Áros Károly:

Hol tartunk ma?

Az Európai Unió nem titkolt célja a diák- és a szabadidősport fokozottabb állami finanszírozása, szemben a teljesítmény-, vagyis a professzionális sporttal, melyet az üzleti világ gondjaira bíz. Ez azt jelenti, hogy át kell gondolni sportstratégiánkat, és nem csak országos, de városi szinten is.
2010-03-22: Sport - :

Megkezdődött a 23. forduló (Labdarúgás, I. liga)

Úgy tűnik, a Brassói FC megunta a dicsőséget, s átváltott a kudarcok sorozatára. A szombati mérkőzésen éppen a Csalhó lábánál könyvelte el újabb vereségét: