Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel, öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.

Papp Laci

Tudom, tudom, becsületes nevén Papp László, de nekünk, sportszerető magyaroknak Papp Laci volt mindig. Jól emlékszem a székelykeresztúri focicsapat kapusának, na és ökölvívójának is, Sipos Bucinak a szavaira, elsőéves tanítóképzős koromban mesélte egy náluk tett látogatás alkalmával: — Képzeld, Öcsi a Helsinkiben szerzett második olimpiai sikere után hazalátogatott ide a Székelykeresztúr melletti Rugonfalvára nagyszüleihez (édesanyja ugyanis itt született), s a keresztúriak a mozi termében felállított szorítóban rendeztek egy ökölvívógálát, melyen a város bokszolói — magam is a nehézsúlyommal — sorra felléptek ellene. Felejthetetlen élmény volt, még akkor is, ha megismertem félelmetes balegyenesét... Egy vasárnap délután aztán két osztálytársammal elkirándultunk Rugonfalvára, hadd lássuk, hova járt „haza" Papp Laci.

Budapesten született 1926. március 25-én. Tizenhat éves korában kezdett el versenyszerűen öklözni, hat évvel később, a második londoni olimpián megszerezte első olimpiai aranyérmét (középsúlyban), négy év múlva Helsinkiben a másodikat, újabb négy esztendő múlva Melbourne-ben a harmadikat, az utóbbi kettőt már nagyváltósúlyban. Ő volt az első ökölvívó a világon, akinek sikerült három egymás utáni olimpián bajnoki címet szereznie (azóta került még kettő, a kubai Teofilo Stevenson és Félix Savon). És közben nyert még két amatőr Európa-bajnok címet is, na és hét országos bajnokit. De nem az utóbbiak emelték a világ ökölvívósportjának halhatatlanjai — Joe Louis, Cassius Clay (később Muhammad Ali), Mike Tyson... — közé, hanem fantasztikus tudása, ökölvívó-művészete, mely szorítóba lépésekor beragyogta a kötelekkel határolt boszorkányos négyszöget. Mindent, de abszolút mindent tudott, amit az ökölvívás aranykönyvében megírtak, vagy elhatározták, hogy egyszer majd megírják... Egyet sajnálunk viszont, s az az, hogy nem engedték profiként megküzdeni a világbajnoki címért, hogy csak az Európa-bajnoki övig juthatott. Huszonkilenc profi meccset vívott huszonhét győzelemmel és két döntetlennel. Tehát veretlenül vonult vissza, s lépett nagymestere, Adler Zsiga bácsi nyomdokába, hogy aztán a szorító sarkából irányítva olimpiai aranyéremre vezényelje a papírsúlyú Gedó Györgyöt.

Hetvennyolc éves korában hunyt el 2003. október 16-án. Megpihent teste a Farkasréti temetőben nyugszik. Nyugodjék békében.