Maroshévíz — rögeszmék és előítéletek
Sokáig, ma már belátom, dőrén, magam is becsapva abban hittem, hogy az újságírónak és az írónak — végre valami közös, vállalható feladat az egymástól eléggé széttartó műfajokban: cikkben, regényben, tárcában, elbeszélésben, versben (!) — az ablakokra kellene elsősorban specializálódnia, tisztán kellene tartani a jelképes, de konkrét értelemben is felfogható erdélyi ablakokat, hogy láthassuk végre az olyannyira sóvárgott nagyvilágot, és hogy az érdeklődő (?) nagyvilág is láthasson bennünket.
Hogy ne maradhasson se kint, se bent semmi titokban, rejtetten, láthatatlanul vagy észrevehetetlenül.
Tájainkon — a helyen, ahol élünk — az ablakokat konkrétan a terjengő por, a mocsok sötétíti, jelképesen pedig a mániák, a rögeszmék, a kóros elfogultságok, a zsibbasztó és hibbant előítéletek, a szemétdombról időről időre föltámadó ,,ordas eszmék", amelyek — hittem akkor és hiszem ma is — nem is annyira ablakainkat, mint látásunkat homályosítják el.
Magyarán, nem látunk ki az ablakon a nagyvilágra, és borúsan állapíthatjuk meg megint és újult erővel, hogy Európa újra távol van.
Amikor néhány éve a térség sokat próbált országai — közöttük a helyét folyamatosan kereső, gazdasági, politikai, erkölcsi válsággal egyszerre küszködő, önazonosságát elkeseredetten kereső Románia — a közös európai ház tagjai lettek, azt hittem — nem győzöm hangsúlyozni, bornírt nagyralátással; az önbecsapás újabb állapota, a naivitás másik neve —, az ablakok most már végre kitárulnak, és láthatjuk egymást.
De az alakok ugyanolyan mocskosak megint, s ki nem látni, se be, kinézni még csak-csak akarnak, benézni már alig.
A rögeszmék és az elpusztíthatatlan előítéletek, az elfogultságok és a történelmi mániák, az ostobaság és a zsibbasztó tájékozatlanság ugyanúgy terjeng, ha nem erősebben, és homályosítja látásunkat. ,,Nekünk — mondja a székely viccben az apa fiának a felesége és a gyerek anyja halála után — nem kell tükör. Elég, ha egymást látjuk!…" Mint mi most.
Hogy ők — ők azok, ugye, akik nem mi vagyunk — hogyan is látnak bennünket húsz, eredeti demokráciában eltöltött, boldog(talan) esztendő után, jól mutatják a hévízi nagygyűlésen elhangzó beszédek. Hogy mi őket hogyan, arra is hozhatnánk példákat. A feladat tehát újra adott: tisztíthatjuk megint ablakainkat. Ó, azok a soha meg nem tisztuló erdélyi ablakok (románul fereastră, németül Fenster)…