Történt mindez akkor, amikor a hivatalos nyilatkozatokban világi és klerikális vezetők az egyháznak a családok összetartásában, a szegények támogatásában és a felebaráti szeretet hirdetésében betöltött szerepét ecsetelték, és a felekezetek közötti közeledést bizonygatták.

A nagyszebeni botrány azonban csak a jéghegy csúcsa: az elmúlt hetekben ugyanis a romániai közélet egyik főszereplőjévé lépett elő a görögkeleti egyház. Az ökumenikus nagygyűlés fényére már korábban árnyékot vetett két botrány: bizonyos ortodox egyházfők esetleges együttműködése a szekuritátéval, valamint a görögkeleti egyháznak a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályája ügyében tanúsított magatartása, amely miatt a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület bojkottálni kívánta az összejövetelt.

A román közvélemény és az ortodox egyház közötti visszás viszonyt híven tükrözte, hogy a román sajtó és a politikusok — a közvéleménnyel való szembekerüléstől való félelmükben — a végsőkig felmagasztalták azt a Teoctist pátriárkát, aki a rendszerváltás előtt a kommunista elnyomó hatalomról zengett ódákat, ráadásul minden erejével megakadályozta a görög katolikus egyház vagyonának visszaszolgáltatását.

Az ökumenikus nagygyűlés előtt alig néhány nappal, a pátriárkai tisztségért korántsem ortodox eszközökkel vívott ádáz hatalmi harc közepette merült fel ismét a görögkeleti egyházfők átvilágításának kérdése. Az egyházi vezetők magatartását mi sem jellemzi jobban, mint hogy az átvilágító bizottság kérése ellenére nem jelentek meg a meghallgatáson. A múltjuk tisztázására vonatkozó kérést pedig az egyház ügyeibe való beavatkozásnak minősítették.

Ezek után teljesen hiteltelenné válik az ortodox és a katolikus egyház újraegyesítésének gondolata, amelyet a nagygyűlés előtt vetettek fel. Ahhoz ugyanis, hogy az egyházak valóban közeledjenek egymáshoz, több kell a nyájas nyilatkozatoknál. Mindenekelőtt annak megvizsgálása szükséges, hogy — felekezettől függetlenül — az evangéliumot hirdetők múltja, mentalitása, erkölcsi magatartása alkalmassá teszi-e őket a felebaráti szeretet hirdetésére. Mert milyen tanítványokat nevelhet az, aki fél bevallani múltban elkövetett bűneit, és nem hajlandó a békés kiegyezésre? Vajon nem érvényes-e rájuk, amit Krisztus mondott, Ézsaiás próféta szavait idézve: ,,Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig távol van tőlem"?