Ilyenkor, ünnepek közeledtével a legtöbb ember sürgölődik, gyűjt, takarít, szépítgeti a lakását, környezetét, készül. Mikor már minden a helyén, a fövő ételek gőzével, a sülő tészták illatával tele a levegő. A kicsik izgulnak, hogy milyen lesz a locsolás, mennyi ajándékot kapnak, a nagyok meg igyekeznek elfelejteni csalódásaikat, fáradtságukat, és örülnek az együtt elfogyasztott finom ételnek, egymás közelségének.
Vannak gyerekek, akiknek azonban nem ilyen felhőtlen öröm az ünnep, bár bennük is megcsillan az izgalom, a csodavárás érzése, de a szomorúság, a helyzetektől és érzésektől való félelem is eltölti a lelküket.
Elsősorban a lelki magánytól félnek az elhagyottak, a családban vergődők pedig a csalódástól, a szülőben való csalódástól. Aki nem családban, hanem állami gondozásban él, kap jó ételt, ajándékocskákat is, kedves szót is, de az nem egyedül neki szól, nem kimondottan neki készül. Szeretik őt is, de senki nincs, akinek ő a legfontosabb…
Mások helyzete ennél is bonyolultabb: vannak szüleik, de figyelmük és gondoskodásuk még a tiszta ruha biztosításáig sem terjed ki. Persze, szeretet azért itt is létezik, de csak nyomokban, és inkább a szülő hangulatától függ, mintsem az alkalomtól vagy a gyerek elvárásaitól, szükségletétől. Így néha a gyerek kénytelen felnőttszerepet játszani, takarítani, élelmet keresni, hogy mégis meglegyen a legszükségesebb. Általában a legnagyobb felvállalja a szülői szerepet, ami kiterjed a biológiai értelemben vett szülőkre is. Ezért büszke is valahol magára, de a gyámolítás hiányát ő is megsínyli.
A parttalan vergődés ilyen esetben már a szülőknél elkezdődik, akik maguk sem képesek átjutni a túlsó partra, és sokszor fennáll annak a veszélye is, hogy gyerekeiket magukkal rántják a mélybe. Bármennyire szomorú az árvák, félárvák, állami gondozásba jutottak helyzete, ez ennél is megrázóbb, mert nem igényelhetnek segítséget sehonnan, nem várhatnak semmit senkitől. A szülő legtöbb esetben kap ugyan állami segélyt, de azt senki nem kéri számon, hogy ebből (az amúgy is kevésből) mennyi jut a gyereknek, gyerekeknek. A kedves szó, a simogatás hiánya azonban talán még a fizikai nélkülözésnél is fájóbb, bár ez sokszor nem tudatosul bennük, csak a túlzott félénkség vagy az ugyancsak túlzott agresszivitás árulkodik róla.
A húsvét a megváltás, a lelki megváltás jelképe az istenhívő számára, de mindenképpen a megújuló esélyé, a megújuló természeté minden békés, jóindulatú embernek. Ne fukarkodjunk hát a mosollyal és a jó szóval...
