Búcsúja Váradtól, menekülései máig kísértik a magyarköltőket, igen, e tájakon a költők mindig búcsúztak valamitől vagy valakitől, mindig menekültek… ,,Siralmas énnéköm tetűled megválnom, / Áldott Magyarország, tőled eltávoznom, / Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom?" ― kérdezi egy prédikátor a tizenhatodik század közepén, amikor már itt a török, és az ellene harcoló végvári vitézek sorsát eleveníti meg a korszak legjelesebb magyar költője, Balassi Bálint, máig visszhangzóan kérdezvén: ,,Vitézek, mi lehet ez széles föld felett / szebb dolog az végeknél?" Csatában esik el ő is; hogy Zrínyi Miklós ― aki az első magyar eposzt írja névrokonáról, őséről, a szigetvári hősről, és akinek kardján még egyszer felejthetetlenül megvillan a remény ― vadkanvadászatban, máig különös, gyanús körülmények között veszítse életét... De már a kuruc költők következnek, őszi harmat után piros csizmák nyomát hóval lepi be a tél… Aztán a bécsi testőrköltők mutatják fel a magyar nyelvet messzi idegenben, Bessenyei György és Báróczy Sándor, a tévelygő magyar tekinteteket Párizs felé irányító, évtizedekig száműzetésben élő Batsányi János, és pompájával, kápráztató nyelvi gazdagságával bűvöl el Debrecen sorsüldözött poétája, Csokonai Vitéz Mihály, kortársa, Fazekas Mihály, az obsitos tiszt megírja a Lúdas Matyit, a magyar lírában először szolgáltatva igazságot a kisemmizetteknek, a megalázottaknak és a megszomorítottaknak. De már dolgozik, levelez, szervez a fáradhatatlan, nyelvújító Kazinczy Ferenc, és színen van a Himnuszt szerző Kölcsey Ferenc, megjelenik az óda- és elégiaköltő Berzsenyi Dániel s magyar múltat eposzokban felelevenítő Vörösmarty Mihály… Jön Arany János a Toldival, Petőfi Sándor a Nemzeti dallal, jön a szabadságharc és a forradalom, Világos és az elnyomás évada, a Bach-korszak, a kiegyezés, és nádi tavon mereng a korszak mélakóros költője, Vajda János. De a századfordulón ismét történik valami, s a magyar költészet egén ott szárnyal a viharmadár, Ady Endre új időknek új dalaival… Folytassuk még? A magyar költészet napján, amely nem véletlenül az elmúlt, ,,leghosszabb" évszázad nagy magyar költőjének, József Attilának ― és nemkülönben Márai Sándornak ― a születésnapja is, rájuk emlékezünk, hiszen elmondhatjuk az orosz költészet nagysága előtt lobogóit meghajtó Jevtusenkóval mi is: nagy költészet örökösei vagyunk.