Néhai Bitai Pál régi iskolamestertől és egy időben háromszéki kultúrmindenestől ajándékba kaptam még a 70-es évek elején egy kultúrtörténeti értékű könyvet, címe: Dicţionarul Transilvaniei, Banatului si celorlalte ţinuturi alipite. Szerkesztői egy bizonyos Martinovici és N. Istrati páros, a kiadvány 1920-ban jelent meg, stílusos leszek, egy Clujnak nevezett városban. Ebben Erdély zsákmányszerzői Árapatakot még Arpatac, Bodzafordulót Buzăul Ardelean, Köpecet Chepeţ, Eresztevényt Eresteghiu, Rétyet Reţi, Sepsiszentkirályt Sâncraiu néven vették birtokba, Sósmező Giula Sărată névre hallgatott és a ,,Plasa Chezdi"-hez — Kézdi járáshoz — 29 község tartozott, Zalanpatacot már Aita Mare-hoz kapcsolták.

Ezek a nevek ma nevetségesek, főleg siralmasak, sok-sok hebehurgyán románított társukkal együtt.

Nézzünk arrébb is! A Sacheihid (Székelyhíd) járáshoz ilyen községek tartoztak: Asonvasar (Asszonyvásár), Cherechiu (Kereki), Chesereu (Keserű), Diosag (Diószeg), Sâniob (Szentjobb), Sânmiclăuş (Szentmiklós), Sântimreu (Szentimre) és társaik.

Az eredeti nevek viszont makacs természetűek, nem akarják helyüket átadni az újabb honfoglalóknak. Háromszéken kiváló példák erre a tömegesen előforduló régi szláv vagy ótörök nevek, a Zágon (azonos a Záhonnyal, egy darab földterületet jelöl), Ojtoz (Ahtuz), Csernáton (Fekete), Kökös (ótörök „kek") és társaik.

Sepsiszentgyörgy ezekben a hetekben tetemes utcanév-változtatás, -visszaállítás elé néz. Vannak, akiknek ez nem teszik, mert még abban a vívmánykorszakban élnek, amely iderendelte vagy idebátorította őket, és számukra természetes, hogy akár Caracal utca is legyen Sepsiszentgyörgyön, mert ha onnan jöttek, az a kedves, ez az otthonosság érzetét keltő. Számunkra nem az, szülővárosunk-szülőföldünk megszállását, eltulajdonítását asszociálja. És hogy a dolog cifrább legyen, akad olyan gyászmagyar is, aki internetes bejegyzésben, természetesen álnéven, azért hőzöng, hogy minek nekünk Petőfi utca? És, hiába mondják, nyilatkozzák a névadó bizottság tagjai, a város polgármestere, hogy a névcsere nem kerül az érintettek pénzébe, hogy a lebonyolítást is megszervezik, vannak — szerencsére kevesen —, akik fújják a magukét, sajnálják az erre szánt időt. Ezeknek az sem fáj, ha a saját nevüket írják el, változtatják meg. Nincs sem nemzettudatuk, sem egyéniségük.

Úgy tűnik, hogy ettől a betolakodó névanyagtól és a szocializmus örök dicsőségét hirdető névkatyvasztól (Hőközpont sétány, Lendület, Szorgalom és társaik) sikerül megszabadulnunk. Ehhez viszont az utcanév-változtatási javaslatok értelmes hozzáállást feltételeznek, és nem azt, hogy a megfelelési kényszer hínárosában vergődő internetes beíró a legpiszkosabb nyelvrabló korszakok szellemtelen és buta érvelését gajdolja.