Az erdélyi helyzetet bonyolítja, hogy jóllehet az RMDSZ igyekszik kisajátítani a magyarországi kormánypárttal való párbeszédet, Fidesz-szövetségesnek vallja magát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Párt is. Elvileg tehát minden eddiginél élénkebb dialógus veheti kezdetét az anyaország és az erdélyi közösség között, félő azonban, hogy a gyakorlatban ismét egyfajta versengés indul a hatalomra került alakulat kegyeiért. Elsősorban az RMDSZ részéről szembetűnő ez, hiszen a szövetség csúcsvezetése és a Magyarországon eddig ellenzékben tevékenykedő alakulat között az elmúlt években megromlott a viszony. Ennek felmelegítésével próbálkozik a szövetség, főként a fiatalabb, székelyföldi szárny révén, nem véletlen, hogy számos helyi politikus utazott ki Magyarországra a választás napjára, miután Markó Béla elnök múlt héten úgymond zöld utat adott, kifejtve: az RMDSZ és az erdélyi magyarság érdeke, hogy minél szorosabb viszonyt alakítson ki a mindenkori budapesti kormánnyal.

Mindez talán rendjén is lenne, hiszen egyetlen budapesti kabinet sem kerülheti meg a romániai parlamenti képviselettel és bukaresti kormányzati szerepkörrel rendelkező szö­vetséget, mint ahogyan az RMDSZ sem engedheti meg magának, hogy a magyarországi pártpolitika alakulásának rendelje alá az anyaországgal való kapcsolattartást.

De nem csak a Fidesz határozott, jóindulatú magatartásán múlik, hogy a magyar közösség észlel-e lényeges változást az anyaország viszonyulásában. Ahhoz ugyanis, hogy szoros kapcsolat ne csak a pártok, szervezetek, esetleg az alakulatok különféle szárnyai között alakuljon ki, hanem az erdélyi magyar közösség is érzékelje ennek gyümölcseit, mindenekelőtt saját portánkon kellene rendet teremtenünk, rendeznünk végre a szétzilált viszonyokat, és legalább nemzeti célkitűzéseinkben közös nevezőre jutnunk. Ha ez nem sikerül, a budapesti hatalomváltástól sem remélhetünk csodákat.