Otthon a fiú a kezébe vette a gitárját, és találomra egy verseskötetet. Megszületett egy gyermekdal, aztán még egy... Kézen fogta fiát a komédiás, és elindult vele az első óvoda felé. Útközben csatlakozott hozzájuk még két játékos kedvű fiatalember. Utánuk settenkedett egy szemfüles filmes... és... követte őket óvodától óvodáig. Filmezett, és letette egy akadályt nem ismerő nagy álmodozó asztalára az összeverődött, kis komédiás csapattal együtt játszó-daloló, több száz gyermekről készült filmet. Időközben csatlakozott hozzájuk egy furulyás fiatalember és egy piros sapkás kislány is. A közös játék kiűzte a keserűséget apa és fia lelkéből. Akárcsak a mesékben, kiderült, hogy a nagy álmodozó nagy varázsló is. Képernyőre varázsolta azt a furcsa kis társaságot.

Pontosan 1997. szeptember 6-án beköszöntöttek Benedek Eleket megidézve a sepsiszentgyörgyi családokhoz.

„Jézus tanítványa voltam — gyerekekhez lehajoltam,

magamhoz felemeltem, szeretetre úgy neveltem."

Aztán a színházi tévéstúdióból útra keltek. Mentek óvodától kórházig, iskolától vásárig, templomtól színházig, megálltak közben egy-egy magányos ember ablaka alatt...

Megszűnt a televízió — ők mentek tovább. Egyik munkába, a másik férjhez ment. Mentek tovább. A komédiás egyedül maradt a közös erővel újra felépült mesevárban. Megfogadta, hogy ha majd egyszer alkalma lesz vallani-gyónni a Játék titkairól, akkor mindenkinek helyet szorít vallomásában, aki vele együtt játszva épített. Eszébe jutott példaképe, Elek apó, aki élete utolsó pillanatáig szolgált.

Fiától megtanulta a gyermekdalokat, aztán megfogta egy ismerős kislány kezét, a másik kezébe belekapaszkodott egy pöttöm legényke, és indult tovább a megkezdett, megküzdött, az elődök által is kitaposott úton.

Valahol valaki mindig várja őket...

Tízéves a Mesekaláka.