Hogy hányan látták az elmúlt egy hónap folyamán ereklyénket, pontosan megmondani lehetetlen, becsülni is csak módjával. Mert a Székely Nemzeti Múzeumban több mint háromezer fizető látogató fordult meg március idusa óta ― felülmúlva látogatottság szempontjából a múzeum legjobb hónapjait ―, de még számosan jegy nélkül látogattak oda; hogy csak egy példát mondjunk: a múlt hét végén a magyar tantárgyolimpia minden résztvevője. S ha még hozzávesszük a kézdivásárhelyi tömeget is, mely március 15-én a főtéren s a következő napokban a Céhtörténeti Múzeumba zarándokolt az ágyúhoz, egy hónap alatt legkevesebb kilencezren látták ― ez az az indok, amellyel immár kérhető, hogy a Székely Nemzeti Múzeum leltárkönyvében a 6785-ös bejegyzésnél ismét az állhasson: egy darab ágyúcső, réz és vas ötvözete, készült Gábor Áron tervei alapján 1849-ben, kiállítva a ’48-as teremben. Vargha Mihály, a múzeum igazgatója e számadatokkal alátámasztva kérésünket, átküldte levelét Kelemen Hunor művelődési miniszternek, a többi immár magasabb szinten dől el. Egy dolog nem jött össze még, a múzeum aláírásgyűjtést is indított az ágyú itthon maradásának kéréséért, s bár a vendégkönyv majd minden bejegyzése arról szól, az ágyúnak maradnia kell, mert itt a helye, az íveket mégis kevesen, alig másfél száznyian írták alá. De mert nem zárult le az aláírásgyűjtés, egy kis fáradságot még mindig megér betérni a múzeumba.