Megbüntetik az erdőirtást
A belügyminisztériummal közösen ellenőrzik azokat a területeket, ahol nagy erdőirtások voltak, és ha a Romsilva és az erdészetek nem változtatnak mentalitásukon, erőteljesen fellépnek — fejtette ki Borbély László környezetvédelmi miniszter.
Elképzelhetetlennek nevezte, hogy húsz év alatt alig két embert ítéljenek el törvénytelen favágásért, és kifejtette, idén a tavalyinál hatszor több pénzt fordítottak erdősítésre. Ugyanakkor azt is elmondta, sok esetben az erdészeteknek hiányzik a stratégiájuk, és azzal is szembesültek, hogy a törvény által előírt maximális összegnél jóval több pénzt próbáltak behajtani a minisztériumtól a csemeteültetésre.
Nem sztrájkolnak az egészségügyiek
Nem készül tiltakozásra az egészségügyiek szakszervezete — nyilatkozta tegnap a Cseke Attila miniszterrel folytatott tárgyalás után a Sanitas vezetője. A miniszter elmagyarázta a szakszervezet képviselőinek, mit jelent a decentralizáció, mi lesz az intézmények és az alkalmazottak helyzete a folyamat július elsejei lezárása után. Elfogadta a Sanitas kérését, hogy két hét múlva újabb találkozón beszéljenek a technikai részletekről. Cseke Attila ismét hangsúlyozta, hogy az egészségügy jelenleg orvos- és asszisztenshiánnyal küzd, tehát nem tevődik fel az elbocsátás kérdése, de elemzik az adminisztratív személyzet helyzetét, és ezen a téren várhatóak intézkedések. Cseke Attila elmondta: egyetért a Sanitas kérésével, hogy egyezményt írjanak alá adott témakörökben. Kifejtette: továbbra is hisz a párbeszédben, és abban, hogy az egészségügyi rendszer fejlődéséből ki kell vennie a részét az alkalmazottaknak és az önkormányzatok képviselőinek egyaránt.
Kezdődik a nyugdíjtörvény vitája
Elkezdődhet a nyugdíjtörvény parlamenti vitája, miután a szenátus munkaügyi bizottsága tegnap zöld utat adott a tervezetnek. A testület jóváhagyta a nyugdíjpont értékének az átlagbér 45 százalékára való emelését. Mihai Şeitan munkaügyi miniszter szerint erre a jelenlegi költségvetési keretek között nincs lehetőség. A Szociáldemokrata Párt több mint száz módosító indítványt nyújtott be a nyugdíjtörvény kapcsán. A Nemzeti Liberális Párt bejelentette: jelenlegi formájában nem támogatják a jogszabályt. A nyugdíjtörvényt előbb a szenátusban, majd a képviselőházban tárgyalják.
Fenyegetőzik a kormányfő
Emil Boc kormányfő a kabinet ülésén azzal fenyegetőzött, meneszti a gyengén felkészült államtitkárokat, akik képtelenek a parlamentben megvédeni törvénytervezeteiket, a minisztereknek pedig felhívta a figyelmét, a kormányprogram számukra is kötelező olvasmány. A figyelmeztetés azt követően hangzott el, hogy Valentin Iliescu, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős osztályvezető a kormány szerdai ülésén azt mondta, a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal kötött megállapodásban szereplő törvénytervezetek ügyében nincs késés, de több, kormányprogramba iktatott tervezetet még ki sem dolgoztak. A kormányfő a hét elején kérte Valentin Iliescut, intézkedjék, hogy a kormány által jóváhagyott törvények előterjesztése zökkenőmentes legyen.