Polgármester—alpolgármester csatározásEgymást perelik

2010. április 17., szombat, Közélet

Megfellebbezte Bálint József sepsiszentgyörgyi alpolgármester a városi tanács döntését, amely alapján leváltották az őrkői romaprogram irányítói funkciójából. Az óvást a városi tanácshoz és a prefektúrához egyaránt benyújtotta.

Egyrészt azt kifogásolja, bár személyi ügyről volt szó, nem tartottak titkos szavazást, de felvetette az indoklás hiányát is, a tanácsülésen Antal Árpád polgármester tulajdonképpen azzal érvel, azért kívánja meneszteni, mert a városháza elleni per során Bálint ezt a programot emlegette mint elengedhetetlen feladatát. ,,Lehet, ha nem teszi, nem jut eszembe leváltani" — mondotta Antal Árpád. Bálint József szerint az is elgondolkodtató, hogy a 21 tanácstagból csak 10 szavazta meg leváltását, igaz, ez a teremben ülő 18 tag többsége volt, de nem képviselte a testület többségét.

Folytatódik az alpolgármester december eleji leváltása miatti per is, a legutóbbi tárgyaláson kérték a szavazóberendezés ellenőrzését, értesüléseik szerint ugyanis titkos szavazásnál is nyomon követhető, ki hogyan voksol. Időközben a polgármester megfellebbezte a Bálint alpolgármesteri leváltásáról szóló határozat felfüggesztését, ezt az ügyet a brassói táblabíróság tárgyalja, egyelőre még nem tűzték ki az időpontot. „Folytató­dik a polgármester alpolgármester-üldözési mániája" — fogalmazott Bálint József MPP-s alpolgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 126
szavazógép
2010-04-17: Gazdaság - :

Egészségügyi érvelések nélkül (Változik a Danone-joghurtok reklámüzenete)

A Danone megváltoztatja Activia és Actimel márkájú joghurtjai reklámját, miután sikertelenül próbálta elismertetni, hogy fogyasztásuk egészségügyi előnyökkel jár. Így ezek nem szerepelnek a továbbiakban a hirdetésekben.
2010-04-17: Közélet - Szekeres Attila:

Kérdések és felkiáltójelek (Háromszéki közművelődés)

Ennyi, kultúrával foglalkozó embert rég nem látott egy helyen — jegyezte meg Ütő Gusztáv képzőművész csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Teinben a Kelemen Hunor művelődési miniszter által szervezett találkozón. Az egész megye területéről meghívott művelődésszervezők, kulturális intézmények képviselői, irodalmárok, művészek mondhatták el gondjaikat-bajaikat, s elő is adták jócskán.