Bemutató a Tamási Áron SzínházbanA nap fiai

2010. április 17., szombat, Közélet

A Szent György-napi színházi kínálatból a Tamási Áron Színház hétfőre időzítette az évad soron következő premierjét, Makszim Gorkij bő száz esztendeje született, de üzenetét azóta sem vesztett darabjának bemutatóját.

A rendező Zakariás Zalán szerint a darab „derűs, és mégis megdöbbentő. Egyik pillanatban kacagok, a másikban elszorul a torkom. Ha egy gondolatban kellene összefoglalnom ezt a történetet, talán a lemondást, az önmagunk megvalósítását célzó törekvéseink hiábavalóságát emelném ki belőle. A szereplők állandóan szebb jövőre várnak, és a maguk módján tesznek is ezért, előbb-utóbb mégis kénytelenek belátni, hogy nem tudnak továbblépni. Időnként talán mi is feltehetnénk magunknak a kérdést: vajon a munkánk, az életünk valóban annyira fontos-e, mint ahogy általában gondoljuk?" Nos, ez a színház egyik rendeltetése: kérdéseket feltenni, egy gondolkodási folyamatot elindítani. Többek között ezért érdemes megnézni az előadást, meg azért is, mert a fiatal rendező pályája újabb stációjához érkezett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 111
szavazógép
2010-04-17: Közélet - Szekeres Attila:

Kérdések és felkiáltójelek (Háromszéki közművelődés)

Ennyi, kultúrával foglalkozó embert rég nem látott egy helyen — jegyezte meg Ütő Gusztáv képzőművész csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Teinben a Kelemen Hunor művelődési miniszter által szervezett találkozón. Az egész megye területéről meghívott művelődésszervezők, kulturális intézmények képviselői, irodalmárok, művészek mondhatták el gondjaikat-bajaikat, s elő is adták jócskán.
2010-04-17: Máról holnapra - Csinta Samu:

Kőrösi Csoma megépítendő útja

„Ha már azon a földön élünk, amelyet Kőrösi Csoma Sándor lába taposott, nem tehetünk mást, mint méltóképp ápolni az emlékét." Gazda József, a Székelyföld nagy vándorának nevét viselő egyesület elnöke, az idén 21. alkalommal megrendezett emlékünnepség életre hívója és máig ápolója szavai küldetéstudatról árulkodnak, feladatról, amelyet talán csak akkor végez az ember igazán lelkiismeretesen, ha ereje utolsó morzsájáig végzi.