Ha Szent György-napok, akkor magától érthető, hogy Gáll Lajos Futónap. Az évek során nemzetközivé vált eseményre április 24-én, szombaton kerül sor, és ez a futónap huszadik kiadása.
A megmérettetés távja 3300 méter. A szaldóverseny útvonala: Szent József katolikus templom (rajt)—Kós Károly utca—Cigaretta utca—Gyár utca—Kós Károly utca—Szent József katolikus templom (cél). A viadalra jelentkezni a verseny napján 8—9.45 óráig lehet a rajtnál felállított titkárságon. A nevezési díj gyerekeknek 5, felnőtteknek 10 lej. A start előreláthatólag 10 órakor lesz. A korosztályok: 11 évig, 12—13 év, 14—15 év, 16—19 év (lányok, fiúk), 20—27 év (nők), 20—29 év (férfiak), 28—34 év (nők), 35—39 év (nők), 30—39 év (férfiak), 40—44 év, 45—49 év, 50—54 év, 55—59 év, 60—64 év, 65—69 év (nők, férfiak), 70—74 év között, 75 év felett (férfiak). Díjat kap a nyílt verseny első három helyezettje, valamint a korosztályok első három célba érője, de minden résztvevő emlékéremben és befutócsomagban részesül. (tibodi)
Olimpiai tetratlon
A Román Olimpiai Akadémia Kovászna megyei fiókjának rendezésében kerül sor április 30-án a sepsiszentgyörgyi városi stadion atlétikai pályáján az országos rangú rendezvény megyei szakaszára, mely magában foglalja az 50 m-es síkfutást, labdadobást (kosárlabdát kell dobni), helyből távolugrást, egy művészi próbát (zene, rajz...) és egy olimpiai ki mit tud vetélkedőt (az olimpiák történetével kapcsolatos tíz kérdés lesz). Részt vehetnek VI—VII. osztályos tanulók (csapatonként egy lány és egy fiú). A vetélkedő 16 órakor kezdődik. Gyerekek, ne hagyjátok ki! Rendkívül érdekes és hasznos versenyt ígér, na meg jó szórakozást. (á)