Bocskai István testamentuma
Sajnos, Bocskai élete rövidre szabott, 1606. év utolsó hónapjaiban betegeskedett, szívbajban szenvedett, s szükségét látta a végső számvetésnek.
Okkal, s nem kis elégedettséggel szólt végrendelete arról, amit sikerült megvalósítania: ,,Szívem örvend rajta, és Istennek érette nagy hálákat adok, hogy én őkegyelmeket és azt az országot, mint édes hazámat, most mindenféle ellenségtől megszabadult állapotban hagyhatom."
Végrendeletében megjutalmazta azokat, akik segítettek és tettek
valamit a hazáért, miközben üzenetet intéz a magyar nemzethez.
Ismételten azt kell mondanunk: halála közeledtével is a nemzetféltés csendül ki gondolataiból, s külön szól az erdélyiekhez, a magyarországi magyarokhoz, aztán együtt hozzájuk, mint egységes nemzethez: ,,Ezeknek utána, mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére, s abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiismerettel [meghagyom] megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak." Bármilyen idő következik — tanácsolja Bocskai —, ne egymás ellen, hanem egymás javára tegyenek, dolgozzanak akkor is, ha külön országban élnek, s akkor is, ha majd jobb idők következnek. A magyar nemzet figyelmébe ajánlja a székelyeket, hogy szabadságukban tartsák meg őket, a székelységet pedig arra inti, hogy ,,igyekezzenek az egész magyar nemzetnek megmaradására". Bocskai tehát végrendeletében sem feledkezett meg a székelyekről: ,,Intjük a nemes Országot, Erdélyt, mint édes Hazánkat, sőt megmaradásoknak örökségéért az Istenre kénszerítjük ez egy dologról. Látván mind jelenvaló, mind következendő állapottyokat, hogy a Székely Nemzettséget a mi töllünk nékik adott szabadságban tartsák meg és successorunkat is intjük erre légyen fő gongya. Így mind és mind magának, mind az országnak a birodalma örökösebb lehet. A Székelységet pedig mind kedves híveinket intyük fejenként, szolgáljanak híven hazájoknak és az Országban szép egyességgel alkuván, igyekezzenek az egész magyar Nemzetségnek meg-maradására. Többé magyar vérbe fertőzni, és a nemesség romlására ne igyekezzenek; hogy minden nemzetségek előtt dicséretes jó hírek, nevek fen maradhasson." Bocskai István és a székely magyarság nehéz, göröngyös utat járva egymásra talált, és gyümölcsözően együttműködött. A székelységnek döntő szerepe volt Bocskai erdélyi fejedelemmé választásában, Bocskainak pedig a székelyek jogainak visszaszerzésében és megnyugtatásában. Bocskai István magát elsősorban Erdély fejedelmének tartotta, ezért kérte: testét vigyék Gyulafehérvárra, ott temessék el, nem nagy pompával, hanem tisztességgel. Alighogy elintézte a Testámentumi rendelést, rövidesen, 1606. december 29-én Erdély és Magyarország fejedelmeként Kassán elhunyt. Temetését úgy intézték, ahogy kívánta. Nem felesleges itt megjegyeznünk, hogy a Gyulafehérvárra tartó temetési menet megállt Kolozsvárt, s így a város népének (amint a krónikás lejegyezte) alkalma volt arra, hogy a nagytemplomban kitett koporsó mellett elsirassa a ,,megszabadító" fejedelmet. Bocskai István Erdély és Magyarország fejedelme, a székelyek ispánja hosszú időre lefektette az erdélyi politika alapjait, azt, hogy két nagyhatalom között miként maradhat fent az Erdélyi Fejedelemség mindaddig, amíg elkövetkezik Magyarország egyesítésének ideje. Az általa lefektetett alapokra épült aztán Bethlen Gábor és I. Rákóczi Ferenc politikája. Bocskait nevezték a magyarok Mózesének, természetesen, ez a székelységre is érvényes. Székelymentő fejedelmi politika Bethlen Gábor és I. Rákóczi György idején Bocskai István elhunyta után az erdélyi rendek nem a végrendeletében ajánlott Homonnai Drugeth Bálintot választották fejedelemmé, hanem Rákóczi Zsigmondot, akit azonban rövidesen lemondásra kényszerített a török és a Habsburg-hatalom. Ezt követően a rendek 1608. március 7-én Báthory Gábort emelték a fejedelmi székbe. Báthory Gábor gazdag és tehetséges, ígéretes fiatalemberként kezdte uralkodását, és el is nyerte a székelyek bizalmát, akik hűségesen kitartottak mellette. De kicsapongó s a szászok iránti felelőtlen politikájával az erdélyi nemesség körében s a török udvarban nagy csalódást okozott, ezért elűzték, s menekülése közben a Ghyczy András által felbujtatott bérencek Váradon megölték. Igaz, hogy már ezt megelőzően, 1613. október 23-án a kolozsvári országgyűlés a töröktől támogatott Bethlen Gábort választotta fejedelemmé. Bethlen Gábor (1613—1629), valamint I. Rákóczi György (1630—1648) idejét nevezi a történelem Erdély aranykorának. Ezt a megnevezést elfogadta a történetírás is. Szádeczky K. Lajos megállapítása szerint: ,,Erdély akkor volt a legvirágzóbb, leghatalmasabb, leggazdagabb, s népe legboldogabb. Beteljesült Báthory István és Bocskai István álma: az általuk lerakott alapon erős magyar állam épült, amely megvédte nemcsak önmagát minden ellenséges beütéstől, hanem segélyére sietett az anyaországnak is alkotmányos és lelkiismereti szabadsága megoltalmazására, és kiváló szerepet játszott a világtörténelemben. A kiváló történetíró véleményével ma is egyetért a történetkutatók nagyobb része, s ehhez csatlakozunk mi is. Elfogadható Makkai Lászlónak az a megállapítása is, hogy előtte csak Mátyás király idején esett egybe a kedvező nemzetközi helyzet és az ,,azzal élni tudó magyar politikus". Makkai Bethlen azon tervére utalt, amely Erdélyből kiindulva a történeti Magyarország egységének helyreállítását célozta, európai segítséggel, ami végső soron feltételezte a török és a német kiűzését. Emlékeztetünk arra, hogy ez a gondolat már Fráter György, majd Báthory István fejében is megszületett. Érdemes idézni a kortárs Kemény János emlékírónak, rövid ideig Erdély fejedelmének (1660—1662) véleményét is Bethlen Gáborról. Szerinte Bethlen Hunyadi Mátyáshoz és Báthory Istvánhoz hasonlítható uralkodó volt, s mint ember: eszes, vitéz, kegyelmes, fáradhatatlan a munkában, és ,,minden rendű embereket előmenetelükben segítő". Kemény János fiatalon Bethlen környezetében élt, ismerte a fejedelem életmódját, aki szerette a pompás ruhákat, szép épületeket, jó lovakat; zenekedvelő, szorgalmas levélíró, de legfőbb kedvtelése mégis a katonáskodás volt. Kedvét lelte a ,,fejedelmi vendégeskedésben", de az Európa-szerte terjengő híresztelések ellenére sohasem ivott a lerészegedésig. Ami a fejedelem politikáját illeti: Kemény úgy látta, hogy Bethlen Gábor egyensúlyban tartotta a Habsburg császár és a török szultán törekvéseit. Azonban nem minden kortárs vagy későbbi történetíró fogadta el a már említett véleményeket. Az emlékírók közül a marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferenc a fejedelmet hibáztatta az 1622-es pénzrontás miatt, mások a pénz- és vagyonszerzés módszerét marasztalták el. Külön figyelmet érdemel Szekfű Gyulának, a két világháború közti időszak egyik meghatározó történetírójának vélekedése. Elismerte Bethlen Gábor zsenialitását a kormányzásban, méltatta gazdaság- és művelődéspolitikáját, s európai formátumú uralkodónak tartotta: ,,A korszak fejedelme a rendi viszonyok korlátain túl emelkedik immár, és a később kifejlődött abszolutizmusra emlékeztető önálló pillantással, saját belátása szerint keresi államának javát, emelkedését, külpolitikai érvényesülését, benső gazdagodását. Bethlen Gábor, aki nem született ebbe a felfogásba, páratlan zsenialitással tanult bele a fejedelmi kötelességekbe, s azokat hosszú életen át kemény munkával gyakorolta. Magyarország benne a tizenhetedik század európai államrendszerének nagy tehetségű és nagy sikerű fejedelmet adott." De szerinte uralkodására árnyékot vetett az, hogy a török segítségével lett Erdély fejedelme, és emiatt szakadás következett be Magyarország és Erdély között. Tehát nem sikerült megvalósítania nagy tervét: Magyarország egységének helyreállítását. Szerinte Bethlen Gábor abszolutista uralkodó volt, s nem nagyon vette figyelembe a rendek jogait. A mai történetírás Bethlen Gábort a legnagyobb erdélyi fejedelemnek tartja, aki Erdélyt virágzó állammá tette. Kiemeli az uralkodásra való rátermettségét, rettenthetetlen bátorságát, emberséges magatartását alattvalóival szemben. Az új uralkodóra nehéz feladatok vártak: egyszerre, egy időben kellett helyreállítani Erdély szétzilált belső békéjét s rendjét, Bocskai testamentuma szellemében újból el kellett ismertetni a Habsburg-hatalommal az Erdélyi Fejedelemség önállóságát. Bethlen Gábor nagyságát bizonyította, hogy ezeknek az elvárásoknak eleget tudott tenni. Ehhez hozzájárult bölcs székelypolitikája is.
