Szimpatikus első hallásra ez a kerek egészet, még helyesebben talán ismét egységessé összeálló, valaminek az egységesülő alakzatát, valakiknek az ismét csoportképpé való kiegészülését sugalló kifejezés.
Még tetszetősebb és szívet melengetőbb, ha ez a társadalom-matematikai kifejezés egy országlásra hivatott politikus szájából hangzik el.
Sokak számára a kétharmados többség jelentette a látóhatár végét, ezzel zárult politikai horizontja nem keveseknek, hisz ez jelentené, jelentheti, jelenthetné (tessék ízlés szerint válogatni) a végre megvalósuló (megvalósítható) rendszerváltást. Ám — és itt van Orbán Viktor üzenetének igazi lényege — ez a „mennyiség" csupán egy lehetőség, egy módozat, eszköz elvárásaink elérésére, végrehajtására. Ám az igazi cél a háromharmad megvalósítása, mely a mennyiségében egységesülő, minőségében népből nemzetté alakuló, nemesedő magyarság jövőképe tulajdonképpen. Valóban, felelős politikus nem is gondolkodhat másként. Tudva tudja — és tudjuk —, hogy ez egy utópisztikus szám és állapot valójában, hisz emberből és ráadásul örökkön berzenkedő magyarból vagyunk faragva, de az erre — a végtelenben megvalósuló egységre — való törekvés alapvető kötelessége minden felelős embernek.
Óriási a feladat és a felelősség. Egyrészt még egyben kell tartani a voksolók seregét, és elvinni ismét szavazni őket, hogy meglegyen a fenti többség úgy, hogy más jóhiszeműt ne bántsanak közben, majd — szembesülve a kiürített kamrával, az időzített bombákkal, a szekrényből kizuhanó csontvázakkal — dolgozni és haladni kell, s közben mosolyogni, mert hihetetlenül igénylik az emberek a reményt és a biztatást. Másrészt rendet vágni az eddig zabrálók sorában, közben — lásd Pokorni szavait — lecsapni azok jobbját, akik az „innenső" oldalról lopni akarnának. No meg meghallani azok hangját, akik nem háromharmadban, hanem ötötödben gondolkodnak. Így is egész az egész, csak a fogyó, lassan háromötödnyi anyaországi mellé hozzátapad végre az ugyancsak apadó kétötödnyi határon kívül rekedt is.
Ha körülnézünk, nem euforikus, győzelemtől megrészegült arcokat látunk, hanem aggódó, de reménykedő, kicsit még kétkedő, de egyre felelősebben gondolkodó és cselekvést felvállaló embereket. Nehéz idők vannak mögöttünk és előttünk is. De a hit és a remény a miénk. No meg a szeretet és a kardforgató matektudásunk...
