Egy-egy sajtóbotrányra van szükség, hogy nagy nyilvánosság elé kerüljenek a román társadalom amúgy ismert, de eddig elhallgatott újabb és újabb rákfenéi. Szinte heti rendszerességgel szembesülünk döbbenetes esetekkel, s majd mindenik mögül elősejlik a még sötétebb valóság.
Néhány az elmúlt napok eseményeiből: a beteg s így kényelmetlenné vált örökbe fogadott gyerektől megválni akaró szülő, illetve a másik, aki elismeri, csak néhány évre kívánt társaságot, immár visszaadná a csemetét, inkább karriert kíván építeni; az iskolapadok közt sztriptíztáncot lejtő diáklányok, no meg azok a páciensek, akik egy egyszerű műtét, rutinszerű abortusz után élet-halál közt lebegnek a kórházi fertőzések miatt.
Egy bukaresti színésznő s egy ismeretlen fiatalasszony esete irányította a figyelmet a kórházi fertőzésekre, s alig néhány napon belül az ország másik sarkában felbukkant egy újabb megbetegedés. Ha a sajtó alaposan megpiszkálja, kiderül, bizony lépten-nyomon előfordulnak súlyosabb, akár a beteg életét is veszélyeztető, olykor halált okozó vagy éppen enyhébb, „csak" pár hetes kellemetlenséggel járó fertőzések. Pedig a hivatalos jelentések alapján Románia e szempontból igen jól áll, jobban, mint a fejlett uniós országok, Németországban vagy Franciaországban sokkal több bejelentett kórházi fertőzésről szólnak a statisztikák. S ha a fertőtlenítés hiánya, a műszerek, gépek cseréjének elmaradása a kevés pénzzel, esetleg emberi hanyagsággal is magyarázható, a torz aluljelentések már az egész rendszer rákfenéjét, a jogi szabályozás hiányosságait is elővillantják. A kórházmenedzserek nem jelentik a fertőzéseket, mert ezek alapján lepontozzák intézményüket, és a következő szerződésnél még kevesebb pénzt kapnak. Ha kevesebbet kap a kórház, akkor még alacsonyabb összeget szánhatnak új gépekre, fertőzésgátló szerekre stb... Ördögi kör, amely mindegyre visszaköszön, ha az egészségügy, tanügy vagy szinte bármilyen más terület különböző gondjai kerülnek előtérbe.
Egymást követik a reformokat ígérő kormányok, majd konkrét megvalósítások nélkül kényszerülnek távozni a leglelkesebb miniszterek is. Az alappillérek: az egészségügy, az oktatás, a szociális védelem — s sorolhatnánk más fontos ágazatokat — egyre mélyebbre süllyed a pénztelenség, a fejetlen kapkodás és a fentebbihez hasonló ördögi körök csapdájában.