KSE-napok tizedszer

2010. május 10., hétfő, Sport
Kézdivásárhely polgármesteri hivatalának sportirodája és a KSE május 27—30. között idén is megszervezi a már hagyományos KSE-napokat a céhes városban.

A szervezők elmondása szerint az eseményre mintegy kétezer aktív sportolót várnak, akik huszonötféle sportágban mérhetik össze erejüket, tudásukat, ügyességüket. A sportolás mellett lehetőség adódik a szórakozásra is, hiszen lesznek koncertek, előadások, szabadidős-, gyerekprogramok is. A sportprogramok:

Május 27., csütörtök

8 óra: felső-háromszéki minifoci-bajnokság alsó és felső tagozatos diákok számára (sportcsarnok, jelentkezni Kocsis Zoltánnál a 0730 600 286-os telefonon)

15 óra: Guruljunk együtt — görkorcsolyás, gördeszkás, kerékpáros délután a sportcsarnok parkolójában (érdeklődni és jelentkezni Kocsis Zoltánnál a 0730 600 286-os telefonon)

15 óra: cselgáncsverseny gyermekeknek Veres László vezetésével (Nagy Mózes-iskola dzsúdóterme)

16 óra: minikosárlabda-torna U10-es korosztály számára (sportcsarnok, jelentkezni Lénárt Adolfnál a 0740 202 633-as telefonon)

17 óra: kritikus tömeg — kerékpáros felvonulás a városban (indulás a sportcsarnok parkolójából, érdeklődni és jelentkezni Kocsis Zoltánnál a 0730 600 286-os telefonon)

18 óra: a KSE-napok hivatalos megnyitója (stadion)

19 óra: emléktábla-avatás Kézdivásárhely mindenkori sportolóinak tiszteletére (stadion)

Május 28., péntek

9 óra: minikosárlabda-torna U10-es korosztály számára (sportcsarnok)

10 óra: labdarúgó-bajnokság ifjúsági korosztályúaknak (stadion, első pálya, Csengeri Attila vezetésével, telefonszám: 0721 367 717)

14 óra: lábteniszbajnokság gyermekeknek (I—IV. és V—VIII. osztályosoknak, stadion, jelentkezni Dobolyi Árpádnál a 0730 600 312-es vagy Nagy Józsefnél a 0752 37 7675-ös telefonon)

16 óra: minifoci-bajnokság rajtja (stadion, hátsó pálya, szervező Fülöp Attila, telefon: 0752 214 160)

17 óra: tekebajnokság (kézdivásárhelyi központi tekepálya, Kis Lajos vezetésével, telefon: 0722 882 087); tenisztorna (Molnár Józsiás park, érdeklődni és jelentkezni Hodor Leventénél a 0741 103 057-es telefonon)

20 óra: teremlabdarúgó-mérkőzés: KSE—Sepsiszentgyörgyi FC (sportcsarnok)

Május 29., szombat

7.30 óra: labdarúgó-bajnokság ifjúsági korosztályúaknak (stadion, első pálya)

8 óra: gyalogtúra a Bálványos—Büdös- barlang—Madártemető—Buffogó útvonalon (indulás a stadion elől, érdeklődni és jelentkezni Szőcs Jánosnál a 0741 037 818-as telefonon); minifoci-bajnokság folytatása (stadion, hátsó pálya)

9 óra: repülőmodellezők bemutatója (stadion, első pálya)

10 óra: paintball-megmérettetés (sportcsarnok mögött, Szabó Károly irányításával, telefon: 0751 065 345)

10 óra: gombfocibajnokság és -oktatás kezdőknek (sportcsarnok, hátsó sakkterem, érdeklődni és jelentkezni Kozman Bélánál a 0741 053 848-as telefonon); atlétikaverseny — mozgássérültek vetélkedője (stadion, futópálya, Gál Annamária vezetésével)

10.30 óra: lábteniszbajnokság felnőtteknek (stadion, első pálya, Dobolyi Árpád szervezésében, telefon: 0730 600 312); atlétikaversenyek gyermekeknek (stadion, futópálya, Kovács Ernő vezetésével)

12 óra: labdarúgó-bajnokság ifjaknak — folytatás; jégkorong-bemutató teniszlabdával (stadion, betonpálya, Márton Sándor irányítása alatt)

14.30 óra: labdarúgó iskolások játéka (stadion, első pálya, Csengeri Attila irányításával)

16 óra: streetballbajnokság minden korosztálynak (stadion, betonpálya, szervező Lénárt Adolf); labdarúgó-mérkőzés: KSE—Illyefalva (ifjúságiak, stadion, első pálya)

18 óra: labdarúgó-mérkőzés: KSE—Illyafalva (felnőttek, stadion, első pálya)

18.30 óra: dirtverseny — kerékpáros ugratások (sportcsarnok mögött, Dáni Ákos irányításával, telefon: 0745 129 473)

Május 30., vasárnap

8 óra: minifoci-, teke-, teniszbajnokságok folytatása (stadion, tekepálya, teniszpálya); rádióamatőrök versenye (stadion épülete, szervező Szőlősi László telefon: 0723 298 636)

9 óra: sakkverseny két korosztálynak (Bujdosó vendéglő, szervező Varga Ferenc, telefon: 0724 037 376); minimaraton — Torja felé (indulás a stadion udvaráról, jelentkezni Kocsis Zoltánnál a 0730 600 286-os telefonon); asztalitenisz-bajnokság amatőröknek három különböző korosztályban (sportcsarnok, Dobolyi Aladár vezetésével, telefonszám: 0745 338 416)

10 óra: fogathajtó-verseny a Vug Park szervezésében (stadion, hátsó pálya); paintballbajnokság (sportcsarnok mögött, Szabó Károly irányításával, telefon: 0751 065 345); repülőmodellezők bemutatója (stadion melletti tér, bemutatkoznak a Tanulók Klubja diákjai Jancsó László irányítása alatt)

11 óra: kerékpártúra Futásfalvára (indulás a sportcsarnoktól, szervező Gál László, telefon: 0762 690 522)

16 óra: nosztalgiamérkőzések, öregfiúk minifocitornája (sportcsarnok, szervező Ambrus I., Vetró András, jelentkezni a 0748 310 961-es telefonon lehet)

16.30 óra: A város legerősebb embere — vetélkedő Hengán Csaba vezetésével (színpad, parkoló)

17 óra: Kézdivásárhely—Gyergyószentmiklós felnőtt férfi kosárlabda-mérkőzés (sportcsarnok).

Bővebb információkért látogassák meg a rendezvény hivatalos oldalát, a ww.ksenapok.com internetes portált.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-05-10: Sport - :

Atlétika

Versengő postások
Szombaton a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park adott otthont a Levélkihordók 34. Gyaloglóversenye megyei szakaszának. A viadalon összesen ötven postás vett részt, a 26 hölgynek 4000, míg a 24 férfinak 7000 m-es távot kellett teljesítenie a legrövidebb idő alatt.
2010-05-10: Sport - Áros Károly:

Montevideótól Johannesburgig (6.)

A modern labdarúgás otthonában)
— Végre itthon! — sóhajtottak fel a derék angolok. — Végre a modern labdarúgás bölcsőjét ringató Angliában a világbajnokság!
Meg is tettek mindent, hogy valóban otthon érezze magát a sportág.