Azt mondják, és nem véletlenül, hogy van egyetemes magyar irodalom, népköltészet, kultúra... Tényleg van. Hiszen van egyetlen magyar is — bárhol éljen ő —, aki nem vallja magáénak Apáczai Csere Jánost, Benedek Eleket, Bod Pétert, Kőrösi Csoma Sándort, Bolyai Jánost, Bolyai Farkast?...
Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel, öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik, bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.
Rejtő Ildikó
Budapesten született 1937. május 11-én. Tizennégy évesen lépett pástra a Budapesti Petőfi színeiben, majd a Bástya következett, 1956-tól az Elektromos versenyzője, és végül, azaz 1960-tól az Újpesti Dózsáé. A nemzetközi mezőnyben az 1955-ös ifjúsági világbajnokságon mutatkozott be (a 6. helyen zárt), a következő két korosztályos világbajnokságon már aranyért lépett a dobogóra, még ez évben bekerült a felnőttválogatottba, s pályafutása elindult a csúcs felé. A pályafutás állomásai:
olimpiai játékok: öt olimpia résztvevője, kétszeres arany- — 1964, Tokió, egyéni és csapat —, háromszoros ezüst- — 1960, Róma, csapat; 1968, Mexikóváros, csapat; 1972, München, csapat — és kétszeres bronzérmes —1968, Mexikóváros, egyéni; 1976, Montreal, csapat
világbajnokságok: ötszörös világbajnok —1959, Budapest, csapat; 1962, Buenos Aires, csapat; 1963, Gdansk, egyéni; 1967, Montreal, csapat; 1973, Göteborg, csapat, hétszeres ezüst- — 1961, Torino, csapat; 1963, Gdansk, csapat; 1966, Moszkva, csapat; 1971, Bécs, egyéni és csapat; 1974, Grenoble, csapat; 1975, Budapest, csapat —, háromszoros bronzérmes — 1958, Philadelphia, egyéni; 1969, Havanna, csapat; 1973, Göteborg, egyéni —, háromszor 4., kétszer 5. helyezett
BEK-győztes (1970)
magyar bajnokság: tizennyolcszoros bajnok (6 egyéni, 12 csapat).
1978-ban mondott le a válogatottságról, két évvel később pedig a visszavonulás mellett döntött. De ez nem volt teljes, mert a veteránok között még pástra lépett. 1995-ben veterán Európa-, 1999-ben veterán-világbajnokságot nyert. Ma rendszeresen eljár a Magyar Olimpiai Akadémia Vándorgyűléseire. 2007-től a Nemzet Sportolója.
Ebben a fantasztikus sikersorozatban benne van rendkívül finom technikája, nyugodt, határozott küzdeni tudása, harcmodora, a vívás iránti fanatikus szeretete, lelkes hozzáállása. Nem túlzok, ha azt mondom, igazi tőrkirálynő.