Mi, hol, mikor?

2010. május 13., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Színház

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Makszim Gorkij A nap fiai című darabját a nagyteremben pénteken 19 órától a Comenius I.-, szombaton 19 órától a Comenius II.-bérleteseknek játssza. Rendezte: Zakariás Zalán.

* A sepsiszentgyörgyi színház kamaratermében ma 19 órától Kolcsár József Salinger Zabhegyező című regénye nyomán készült egyéni műsorát adja elő. A belépés ingyenes.

* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház ma 19 órától a Ion Băieşu Dresoare de fantome című szövege alapján készült Manej című előadását játssza Mirela Bucur rendezésében.

* A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház erdélyi turnéja során pénteken Sepsiszentgyörgyön a kultúrpalotában vendégszerepel Borbély B. Emília mady-baby című egyéni műsorával (16 órától) és Jimmy Roberts—Joe DiPietro Ájlávju című musicaljével (19 óra). Jegyek elővételben a kultúrpalotában vásárolhatók.

Zene

* Az Árkosi Művelődési Központban a hét végén tartják a fiatal díjazottak gáláját a Muzikológusok Mihail Jora Országos Egyesülete, valamint a Román Rádió szervezésében, Ecaterina Stan zenekritikus rendezésében. A pénteki műsor: 18 órakor megnyitó, fellép: Ana Popescu-Deutsch (hegedű, Bukarest), Alexandra Curcă (cselló, Bukarest), Dan Mărginean (zongora, Kolozsvár), Andreea Bănică (hegedű, Bukarest). Műsoron: Bach-, Brahms-, Wieniawsky-, Rahmanyinov-, Chopin-, Schumann-, Prokofjev-művek. Sepsiszentgyörgyről a színház elől 17.30 órakor autóbusz indul.

* Sepsiszentgyörgy határában, a 4-es km-nél tartják a hét végén a Rock Stage fesztivált. A pénteki műsoron tehetségkutató verseny, 16 órától Hot Snow Storm, 16.40-től Péntek 13, 17.20-tól Damned, 19 órától Alarm (Magyarország), 20.10-től Worldchanger, 21.30-tól P. Box (Magyarország), 23.30-tól Zord (Magyarország), 0.30-tól Guillotine.

Képernyő

Az Erdővidék Térségi Televízió mai műsora: 19.30 Dr. Borbáth Károly történészre emlékeztek szülőfalujában, Vargyason. 20.00 Erdővidéki Dalostalálkozó. Hatodik alkalommal szervezték meg több mint kétszáz gyermek és fiatal részvételével a hagyományőrző rendezvényt. 20.30 XIV. Nemzetközi Tánc- és Tornafesztivál Baróton huszonkét csapat részvételével. 20.50 Mé­zesmadzag ― A nagybaconi Őszi Csokor Nyugdíjasklub műsora. 21.10 A nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör előadása. A televízió adásai a www.erdtv.com internetes portálon is nézhetők.

Nagy Mózes-napok

A kézdivásárhelyi iskolanapok pénteki műsora: 9 órától az iskolában magyar és román nyelvű szavalóverseny, 10 órakor a kolozsvári Sapientia ― Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárainak előadása, 9.30 órától fizikakörverseny, 11 órától angol nyelvű vetélkedő, 11.30 órától a Nagy Mózes Gimnázium Open programozási versenye, 12 órakor bemutatják dr. Szőcs Géza Az oskola hangja című könyvét.

Könyvbemutató

Sepsiszentgyörgyön a Szé­kely Nemzeti Múzeum Bartók Termében pénteken 18 órakor Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész, író bemutatja 1956 erdélyi mártírjai IV. című könyvét. Tófalvi negyedik kötete, csakúgy mint az előbbi három, a kommunista diktatúra ún. hazaárulási koncepciós perek dokumentumanyagát tartalmazza. A szerző dedikál.

Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár

Kézdivásárhelyen a sportcsarnokban a hét végén zajló rendezvény naponta 10—20 óráig látogatható. Állandó programok: a Csiporkázó Játszóház foglalkoztató programjai gyermekeknek, a sepsiszentgyörgyi Képvidék Alkotócsoport Tá­jak, falvak, emberek című fotókiállítása, a Székely Nemzeti Múzeum sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és csernátoni tagozatainak kiállítása. A pénteki program: 11 órakor a kiállítás és vásár hivatalos megnyitója, közreműködik a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának Ifjúsági Fúvószenekara és a Petőfi Sándor Általános Iskola III. osztályos gyermekcsoportja, Rácz Ká­roly, Kézdivásárhely polgármesterének megnyitóbeszéde, 14 órától a sepsiszentgyörgyi Százlábú Gyermek Néptáncegyüttes műsora, 16 órától a Híres székely gyermekek programban mesét mond Gödri Apolka, a Kárpát-medencei mesemondó verseny nyertese, és levetítik a Buba éneke című nemzetközi díjas animációt szerzőik, a díjazott Dombi testvérek közreműködésével, 17 órától Hahó, itt a média! címmel bemutatkozik a Háromszék napilap, a Régió Rádió, a Prima Rádió, a Hargita Népe, a Székely Újság, a Profi Rádió. Moderátor: Csinta Samu.

Furulyatábor

A rétyi Pro Musica Zenei Alapítvány június 27. és július 10. között tizennyolcadik alkalommal szervezi meg a furulyatábort. Alsó korhatár 6―7 év. Csoportos jelentkezés esetén 8―10 gyermekhez egy kísérő jelentkezését is várják. Az oktatás elméleti és gyakorlati, szaktanárok vezetésével. Jelentkezni június 13-án 14 óráig lehet. Részletek a www.promusicarety.ro honlapon, telefon: 0267 373 814, 0746 159 852. A szállás, napi három étkezés, az oktatók honoráriuma 300 lejbe kerül 14 napra.

III. Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napok

A rendezvény pénteki programja: Baróton 18 órától Descriptio Transilvaniae címmel Tamás Sándor megyeitanács-elnök régitérkép-gyűjteményéből nyílik kiállítás Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében, 19 órától latin nyelvű mise a római katolikus templomban, közreműködik a baróti Kájoni Consort régizene-együttes.

Magyar helyek a rendőrakadémián

A bukaresti Alexandru Ioan Cuză Rendőrakadémián magyar fiataloknak fenntartott tizenöt helyről a megyei rendőr-felügyelőség szóvivője a következőket közli: a fenntartott helyek a közrendészeti szakon vannak. A felvételire iratkozó fiúknak és lányoknak igazolniuk kell, hogy a középiskolát magyar tagozaton végezték. Ezt az érettségi diploma vagy az idei végzősök esetében igazolás mellékelésével tehetik meg. Az iratkozás határideje: május 31. Érdeklődni a megyei rendőrség 0267 307 400-as telefonja 20111-es mellékállomásán vagy személyesen a humánerőforrás-irodában, Sepsiszentgyörgyön a Kossuth Lajos utca 1. szám alatt, a Bodok Szállóval szemben lehet.

Kékfény

Hétfőn Nagyborosnyón és Nagypatakon illegális kereskedelmet megelőző akciót tartottak a rendőrök. Négy esetben bírságoltak összesen 4000 lejre. Elkoboztak három kétliteres edényt, amelyben színtelen folyadék volt (a tulajdonosa szerint finomított szesz), valamint 109 csomag cigarettát. Az áruval kereskedtek, de semmiféle iratuk nem volt eredetéről.

(Rendőrségi tájékoztató)

Röviden

Táncház. Illyefalván a kultúrotthonban pénteken 19.30 órától gyermekeknek, 21 órától felnőtteknek szervez táncházat a helyi Villa Sancti Eliae Egyesület és a Fábián Ernő Községi Könyvtár. Zenél a Folker együttes és barátai. Táncoktató: István Ildikó és Virág Endre.

Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában ma 19 órától a Terefereklub meghívottja Rozsnyai Sándor ügyvéd, jogász, szakíró, a Kovászna Megyei Ügyvédi Kamara dékánhelyettese. Té­ma: Kisebbségi jogaink és a megígért autonómia helyzete a Trianontól eltelt 90 év során. Házigazda: Matekovics János.

Kézműves-foglalkozás. Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban ma 18—20 óráig kézműves-foglalkozás (nemezkészítés, gyöngyfűzés, gyöngyszövés) gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek.

Ismeret-ellenőrző. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum május 26-án 13 órától tartja az ismeret-ellenőrzőt negyedikeseknek, akik az idegennyelv-szakos ötödik osztályba óhajtanak jelentkezni.

Találkozó. Ma 20 órára az uzoni Pünkösti-kúriában találkozóra várják a háromszéki és Hargita megyei kürtőskalácssütőket, valamint krumplisházikenyér-készítőket. A hagyományos termékek regionális védettségének megteremtéséről lesz szó.

Áldozócsütörtöki vásárt tartanak ma Nagyajtán. Felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a vásár helyét megváltoztatták, az új helyszín a futballpálya melletti tér.

Áramszünet. Kézdivá­sárhelyen maés pénteken 8.30―14 óráig az Iskola, Varga Katalin, Apor Péter, Keresztes Máté utcában, valamint a 39―54-ig számozott udvarterekben, Bodosban csütörtökön és pénteken 9―14 óráig szünetel az áramszolgáltatás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2010-05-12: Világfigyelő - :

Röviden

Lendvainak nem tetszik az egyenruha
Lendvai Ildikó arra kéri Sólyom Lászlót, figyelmeztesse a magyar demokrácia írott és íratlan szabályainak tiszteletben tartására az Országgyűlés alakuló ülésén a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelenni kívánó jobbikos képviselőket.
2010-05-13: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér, rokon és ismerős,
özv. SOLNÁR IRÉN
(szül. SALAMON)
volt kereskedő
életének 80. évében hosszú betegség után elhunyt.
Temetése 2010. május 14-én, pénteken 14 órakor lesz a szemerjai új ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4233814