KOVÁCS TERÉZ, Sepsiszentgyörgy. Vártuk a legutóbbi MPP-kongresszust, hátha rendbe jönnek a dolgok a per után: a vezetőség megérti, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok, irányt változtatnak, és sikerül valóban demokratikus párttá alakulni, az elnök és társai nem próbálnak diktatórikusan fellépni a másképp gondolkodókkal szemben.
Hiszen nem azért fáradozott sok jóindulatú ember, hogy ez a párt az RMDSZ kisöccse legyen, ugyanúgy viselkedjék — de hány értékes tagot kitaszítottak, mellékvágányra kényszerítettek! Nagy hiba, mert nem vagyunk sokan, és többen megunták már a sok cirkuszt a helyi önkormányzatokban, ahol a két magyar párt inkább egymást gáncsolja, minthogy valamit tegyen a közösségért, pedig nem azért választották meg. Jó néhányan sajnáljuk már, hogy időt és energiát pazaroltunk a valós alternatíva reményében, amiből aztán csak egy félresikerült klán lett egy ellenvéleményt nem tűrő elnök körül. Már nem egy úton járunk, ezért társaimmal együtt a lemondásra kényszerült, méltatlanul mellőzött Gazda Zoltán mellé állunk: nélküle Szász Jenőnek ma nem lenne pártja. Máthé Zsigmond, Máthé Julianna, György Áron, Imreh Tibor, Imreh Csilla, Tamás Lajos és Tamás Rozália tehát többé nem tagja az MPP-nek, és nem is támogatja semmilyen formában e sok csalódást okozó alakulatot.
KÖLCZE ALBERT, Sepsiszentgyörgy. Felszólítást kaptam a polgármesteri hivataltól, hogy öt napon belül adjam át azt a lakást, amit 5—6 éve utaltak ki nekünk. Bepereltek, mert hosszabb ideje nem fizettem ki a lakbért, és most büntetéssel és perköltséggel együtt közel 1500 lejt követelnek tőlem. De nekem két kisgyermekem van, és 100—200 lejes, bizonytalan fizetésem (ha van munka), ebből sem tudnánk megélni, ha nem járnék napszámba is. Sok mindenhez értek, bár csak nyolc osztályt tudok igazolni, de azért nem szeretnék az utcára kerülni, tudom, hogy van más megoldás is, például adjanak nekem munkát, ledolgozom azt a bért. Próbáltam kihallgatásra jelentkezni, de nem győztem kivárni a soromat, nincs nekem időm állandóan a hivatalba futkosni. És milyen lakásért! 17 négyzetméter az egész, egy szoba. Alul a pincében derékig ér a víz, ígérték, de nem szivattyúzták ki, a budi az udvaron, többnyire használhatatlan. Nem fektettek oda be semmit, mert államosított ingatlan, és talán át sem írták. A lakbér eleinte 6,5 lej volt havonta, de két éve felemelték 28 lejre, azt már nem bírtam fizetni ebből a jövedelemből. Jelenleg anyósoméknál élünk egy szobában a Singsing-blokkban, de ott sem maradhatunk, nem is férünk. Más lakást sem tudok kérni, nem adnak, mert adósságom van. De arra sem kapok lehetőséget, hogy kivergődjünk valahogy ebből a helyzetből. Mit csináljak, hová menjek?
VERES IBOLYA, Uzon. 1886. május elsején az amerikai munkások fellázadtak a munkáltatók ellen, és két nappal később véres összecsapásokra került sor szerte az Államokban. 1889-ben Chicagóban eldöntötték a napi nyolcórás munkaidőt; 1927-ben május elseje a világ dolgozóinak ünnepe lett. Mi, háromszékiek idén az Óriáspince-tetőn ünnepeltünk, gyönyörű napsütésben. Sokan voltunk, mindenki kikapcsolódásra vágyott. Kínálat bőven volt, a bodzafordulói túrós puliszka minden hamburger elől elvitte a pálmát, és a népművészektől vásárolhatott is, akinek engedte a pénztárcája. Miután mindent megnéztünk, letelepedtünk a színpad elé, néztük az előadásokat — a Kelekótya együttesnek sikerült a felnőtteket is visszavarázsolnia gyermekekké —, és ahogy végignéztem az ünneplő tömegen, azt láttam, mindenki jól érezte magát, kicsik és nagyok, itthon, együtt.
