Krizbai Imre baróti református lelkész meghívására magánszemélyként vettem részt az eredetileg lengyel áldozatok emlékének szánt istentiszteleten, mely időközben mássá alakult át. Itt sem székkapitányi minőségemben, sem magánszemélyként nem szólaltam fel.

Mint magánszemély vettem részt az ezt követő baráti beszélgetésen, mely szintén nem a lengyel áldozatokról szólt. Nem ünnepelni mentem, hanem gyászolni. Az általam tett kijelentést a kommunista kollaboráns Pásztori székkapitány ,,bibarcfalvi vitéze" — aki maga is a klientúra tagja volt — kiforgatta és félremagyarázta, a hozzáfűzött kommentár is csak a levélírót, annak értelmi szerzőjét minősíti. Amikor a Fidesznek szüksége volt a segítségre, mi, erdővidékiek (Hoffmann István, Csiki Béla, Tordai Sarolta) ott voltunk, éjjel-nappal jártuk a falvakat, kampányoltunk Füzesabonytól Kálig, és nem a magyar államot becsapva szereztünk kettős állampolgárságot, élveztük a nyugdíjjal járó jövedelmet, mint az ősz hajú levélíró.

A Volt Politikai Foglyok Szövetségének tagjaként (hároméves koromtól már kényszerlakhelyen éltem, átéltem a kommunista diktatúra szörnyűségeit) kijelentem: soha párttag nem voltam, a rendszerrel nem működtem együtt. Mint a Történelmi Vitézi Rend székkapitánya nem pártokat, Isten helyett nem Mammont, hanem a nemzetemet szolgálom.

Tisztelettel: Benkő Emőke