Brassóban is Bálintnak adtak igazat

2010. május 14., péntek, Közélet

Visszakapja feladatkörét Bálint József MPP-s alpolgármester, a brassói táblabíróság jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi bírósági döntést, így tisztségben maradhat mindaddig, amíg ítélet születik arról, jogszerű volt-e vagy sem leváltása.

Antal Árpád polgármester elmondta, már megtörtént az egyeztetés, másfél órát tárgyaltak, konkrét feladatokat kíván adni Bálintnak, de szeretné, ha ez a változás nem jelentene majd visszalépést. Bálint Jó­zsef röviden csak annyit nyilatkozott: ,,Úgy néz ki, a polgármesternek meg kell békélnie a gondolattal, hogy együtt kell működnie velem."

Bálint József leváltását tavaly decemberben szavazta meg a helyi tanács, Antal Árpád polgármester kérésére. A városvezető úgy értékelte, az MPP felrúgta az RMDSZ-szel másfél évvel korábban kötött megállapodást, így a továbbiakban az alpolgármesteri tisztség sem illeti meg a polgáriakat. Bálint József beperelte a testületet, a tárgyalás még folyik, de a sepsiszentgyörgyi bíróság arról már döntött, hogy az ítélet meghozataláig felfüggesztik a határozatot, ezt erősítette meg most a brassói táblabíróság. A per még jó ideig elhúzódhat, legközelebb május 21-én kell megjelenniük a bíróságon a feleknek, akkor jelölik ki azt a szakértőt, aki elemzi, nyomon követhető-e az elektronikus szavazógépen, ki hogy voksolt a titkos szavazáson. Bálint szerint tanácstag kollégáit befolyásolni próbálták, nem szavazhattak meggyőződésük szerint.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 721
szavazógép
2010-05-14: Közélet - Csinta Samu:

Sikerre biztatják a székely közösséget (Székelyföldi Termékek kiállítása és Vására Kézdivásárhelyen)

Vásárfiát vegyenek
A kézdivásárhelyi sportcsarnokban közel negyven kiállító részvételével nyitják meg ma 11 órakor a Székelyföldi Termékek Kiállítását és Vásárát. A székelyföldi termékek népszerűsítését, a helyi termelők és vállalkozók közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztését, a székely öntudat erősítését célként megfogalmazó rendezvényt vasárnap délutánig látogathatják az érdeklődők.
2010-05-14: Közélet - Iochom István:

Bemutatkoztak a kantai képzőművész-palánták (Elkezdődtek a Nagy Mózes-napok)

Az alapításának 330. évfordulóját e hét végén ünnepelő kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum V—VIII. osztályos rajztagozatának tanév végi ünnepi tárlatmegnyitóját tegnap délután a Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében tartották mintegy száz kantai tanuló, pedagógus, szülő és nagyszülő jelenlétében.