Sikeres volt a nagytakarítás

2010. május 18., kedd, Közélet

Az egész megyét mozgósították abban a kampányban, amelyben a megyei környezetvédelmi hivatal irányítása alatt állami intézmények, rendfenntartó erők, önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek, társadalmi segélyre szorulók és önkéntesek bevonásával a hulladékgazdálkodás jelentőségét próbálták tudatosítani.

Majdnem mindenki válaszolt a megkeresésre, egy hónap alatt — március 19-től április 19-ig — közel ötventonnányi szemetet gyűjtöttek be a vízpartokon, falvakon és a városok zöldövezeteiben, és tízezrével ültettek facsemetéket. Voltak kevésbé látványos akciók is, kerekasztal-beszélgetés, előadás, szórólap-osztogatás, tervkészítés, és néhány helyen a környezet megóvását szolgáló eszközöket — szemeteskukákat, figyelmeztető táblákat — is felszereltek. A szervezők igen elégedettek az eredménnyel, úgy érzik, a takarítás ezúttal tartósabb lesz, a lakosság egyre nagyobb része ügyel a természetre, sokan hazaviszik a szemetüket, Háromszéken május elseje után is ki lehet menni a zöldbe, nem öntött el mindent a szétdobált csomagolóanyag. (demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2010-05-18: Közélet - :

Körzeti népdalverseny Felsőlemhényben

A Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet első alkalommal szervezte meg május 16-án a Kék Ibolya Körzeti Népdalversenyt a felsőlemhényi kultúrotthonban.
2010-05-18: Világfigyelő - :

Augusztus 20-án léphet hatályba a törvény (Kettős állampolgárság)

Az augusztus 20-i nemzeti ünnepen léptetné hatályba, de csak 2011. január 1-jétől alkalmazná a Fidesz—KDNP a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatát, amelyet Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Németh Zsolt terjesztett az Országgyűlés elé tegnap.