Egy cégalapító története 2.
Építészmérnöki diplomával került Sepsiszentgyörgyre Bálint József, ma jól menő vállalkozó. Útja, mint mindenkinek, az állami alkalmazotti léttől vezetett az önállóságig, de nem minden viszontagság nélkül. Riportunk előző részének végén épp munkaszolgálatra küldték a szocializmus egy nagy presztízsberuházásaként elképzelt Duna—Bukarest-csatorna építőtelepére.
Az Argeş partján
Pár nosztalgiamentes szó erejéig időzzünk el az Argeş kies partján, nem egyhamar ás ott székely vagy szilágysági magyar csatornát vagy bármit is. Tetszik emlékezni a népi gúnyrigmusra: ,,Să se plimbe cu bărcuţa, Ceauşescu cu Lenuţa."
— Hiába helyeztettem át magam a kilyéni Intercoophoz, ott is utolértek. Többszöri kibúvási kísérlet után közölték velem, hogy 24 órán belül megszabadítják tőlem a megyét, ha nem fogadom el. Dühösen indultam el, azzal, hogy úgy viselkedem, Inceu elvtárs maga fogja kezdeményezni a visszahívásomat. De ott hozzám hasonló emberek fogadtak, vörös borral, barackpálinkával és flekkennel — és nem volt lelkem betartani nekik. Kihúztam végül december 20-ig. Érdemes volt, mert végignéztük a bolgár tévén — csakis azt néztük — Todor Zsivkov pártvezér lemondását-leváltását. Ott ért a XIV. kongresszus, és december 17-én este 11-kor a Kossuth rádióban hallgattuk meg a hírt, miszerint Temesváron Tőkés püspök körül már tízezresre duzzadt a tiltakozók tömege. Attól arrafelé két rádió ment állandó jelleggel a barakkok közé kitéve és felhangosítva: a magyar és a román Szabad Európa. Addig a nekünk kiosztott kilométert ástuk, hordtuk az agyagot a dombról, döngöltük stb. A Kossuth rádió hírére azt mondtam: Na, fiúk, reggel mindenki a gépét a mederből a táborhelyre hozza be, készülünk haza, és küldjük azokat, akik minket iderendeltek. Másnap ez is történt, és mikor a négytagú vezetőség Kovászna megyéből megérkezett, Petre Mirel brigádfőnök és Varga Ferenc technikai igazgató, én beszámoltam nekik, mire vettem rá az embereket. Semmi ellenkezés nem volt. Végigjártam a partot, a temesváriak autóstól, kihegyezett betonvasastól készültek és térek haza már 19-én, mi a következő nap, elöl én többedmagammal egy 16 tonnásban, s hogy nem hajtottak vissza, délben követtek a többiek is. A nagy hiba persze az volt, nem küldtük magunk helyett azokat, akik minket odarendeltek. Hamarabb elkészült volna, s nem kellett volna akkor az uniós csatlakozásra sem még 17 évet várni.
Fokozatos elszakadás
Bálint Józsefnek teljes önállósulása előtt még egy lehetőséget nyújtott az élet, mely azonban végül ha nem is épp csapdának, de mindenképp vakvágánynak bizonyult. Tanulságos eset, sokan buktak el hasonló helyzetben, és siklott ki pályájuk végleg. Hogyan történt, hogy ő kikerülte e veszélyt? Íme mit felel a firtatásra:
— A csatornánál megnőtt a szakállam, s szakállas emberekben nagy bizalma támadt a közösségeknek abban az időben — meséli viccesen, nem kis iróniával. — A cégvezetésbe bekerültem, előbb a közgyűlés, ahogy akkoriban ment — emlékeznek a forradalmi hangulatú napokra? —, főmérnöknek, majd igazgatónak választottak. 1992 februárjában azonban háromszori szavazás és rábeszélési kísérletek után, de csak elfogadtattam a lemondásomat. Miért mondtam le? Bizonyos elvárásaim nem teljesültek, az alkalmazotti közösség nem vette eléggé komolyan őket. Ott volt az Intercoop privatizálási lehetősége — én jöttem volna ki belőle a legrosszabbul különben —, de én láttam, mi annak a módja. Több kollektív tulajdona volt az Intercoop, részvénytársaságként működött, és az első földtörvény alapján 40 százalékot kioszthattunk volna az alkalmazottak közt, a többi 60-at pedig meg kellett volna venni a feloszlófélben lévő téeszektől. A kérdés a mai napig megoldatlan. Pár nap volt még hátra, a bizottságok önfelszámolás előtt álltak, nem lehetett bizonytalanságban hagyni őket. A cégnél azonban folyt az okoskodás, hogy már annyi pénzt adtunk, és már annyiszor kifizettük!... Mikor a főkönyvelő is erre az álláspontra helyezkedett, úgy éreztem, nincs miért hadakoznom tovább, ráadásul a saját érdekeim ellen, mivel rövid szolgálati időm miatt én kaptam volna a legkevesebb részvényt. Nem találtam támogatásra — ez volt az egyik ok. A másik: kezdtek a megrendelők nem fizetni, véget ért az első év nagy költekezése, mikor pénzük elköltéséhez keresték a lehetőséget. Át kellett volna állni az állami szektorról a magánmegrendelőkre, de meg is kellett volna rostálni az alkalmazottakat, megszabadulni azoktól, akik nem húznak úgy, ahogy illik. Szóval, több irányban kellett volna keményen fellépni, s nem láttam értelmét a harcnak, főleg hogy a saját cégem már beindult volna, s nem kívántam összekeverni a kettőt. Február volt, egy ilyen új cégnek a szezon elején kell indulnia.
Bálint József bár szűkszavúan, de találóan foglalta össze a fentiekben a kilencvenes évek pátoszos kollektivizmusának válságát és gazdaságidegen voltát, a tömegek tanácstalanságát, azt, hogy a választott igazgatóknak általában nem sikerült munkafegyelmet is tartaniuk, ez aláásta az amúgy is gyenge termelékenységet, hogy végül a közpénzek elapadása ahhoz a bénító körbetartozáshoz vezetett el, mely évekig sorvadásra ítélte az egész nemzetgazdaságot. A gordiuszi csomót neki egy ,,huszárvágással" sikerült megoldania: magáncéget alapított. Ami szokatlan, de rá alighanem jellemző: igazgatóként is képes volt otthagyni állását.
Kétszeres szezonkezdés
Az építészek tavasszal látnak munkához, narrátorunk történelmileg is korszakhatárhoz érkezett.
— Korábban mindenki az igazgatói státusra vágyott, ön elérte és elmagyarázta, miért hagyta ott. De miért nem lépett még 1990 elején, ha úgyis ott kötött ki, a magánszférában?
— Semmi anyagi hátterem nem volt, hogy céget alapítsak. Mi több, eladósodtam, mert ’89 december 30-án a kétcentis letaposott havon átcsúsztam az út másik oldalára, és egy teherautó elütött. Abból az autóból hárman épen kerültünk ki, de a kocsiból csak a motor maradt. Kölcsönpénzből vett, használt jószág volt, s az új évet azzal kezdtem, hogy ismerősöktől kölcsönt vettem fel, és új vázat vásároltam, karosszériát, és beszereltem, ami a másikból maradt. A kocsi megvan máig, azzal építettük a céget később. 50 000 lejes adóssággal nem lehetett megindulni, s főleg ott volt a munkahelyem, az emberek bizalmával nem akartam visszaélni. Persze, az ember a sorsát nem tudja elkerülni. Nekem a két év vállalatvezetés utóbb is jól fogott, de a korábbi szakmai tapasztalattal és a tenni akarással végül csak a magánszférában kötöttem ki. A tőkém főleg tapasztalatból és ebből a Cassio zsebszámítógépből állt, amit második éves egyetemista koromban vettem, és azóta is szolgál engem.
— Kétszobás lakásunkba jegyeztük be a cég székhelyét, az persze csak formaság volt. Hárman alapítottuk, de főleg az én szaktudásomra építve. Olyan munkálatokat vállaltunk kezdetben, ahová az építőanyagot le is tudtuk tenni. Mivel tőkénk nem volt, az első munkálatokra előleget kértünk, a megrendelőnek a bizalma megvolt, mert azt a pénzt rögtön befektettük. Először kőművesmunkákkal foglalkoztunk, épületfelújítással, magán megbízatásokkal. 1992-ben még teljesen becsületesen lehetett állami megrendelésekhez is jutni, főleg ha az embernek volt egy kis tapasztalata, és rájött, hol tudnák átverni. Ma már nemigen lehet pénz nélkül indulni és állni a versenyt, de akkor mindenki új volt a piacon. Még nem folytak a gengszterségek az állami beruházok odaítélésénél. Dolgoztunk az oltszemi kisegítő iskolán, majd megint a magánszektorban. Ott ugye, könnyebb, nincsenek pályáztatási megkötések, és azok áthágása sem.
— Ha tőke nem volt, miért alapították hárman a céget?
— A kilencvenes évek elején nagy volt a demokratizmus, aztán magában senki sem bízott eléggé, két társam korábban munkatársam volt, egyik az asztalossághoz, másik a villanyszereléshez értett jobban. Ment is egy darabig, de az egyenlősdi nem vezet jóra, erről meggyőződhettünk a kommunizmusban. Ahogy az első nézeteltérések megjelentek, igyekeztem úgy megoldani a dolgot, hogy ne a bíróságon kössünk ki. Felajánlottam, kifizetem a részüket. Egyikük kilépett, többséget szereztem, bár ismét csak kölcsönből fizettem ki. Lényeges volt, hogy nem a termelésből vontam el pénzt, nem visszafejlesztettem, hanem még a fejlesztésre is vettem fel kölcsönt. Több munkálatot tudtunk vállalni, az persze több haszonnal jár. Hányan? Kezdetben hármunkon kívül négy alkalmazottunk volt, de magunk is dolgoztunk. Ástam sáncot eleget, raktam tetőt. Közben telket vettünk, építettük a székházat, a jövedelmet arra fordítottuk. Másfél évbe telt, míg cserép került a székházra. Rá egy évre az alsó szint be volt rendezve gépekkel. Asztalosműhely, mindennel ellátva. Tizenhárom év után ideje lenne nagyobb teljesítményűekre cserélni. Cégünk, igaz, nem annyira a gépekre, inkább a jól képzett munkaerőre alapoz.
Hogyan?
A mit és hogyan kérdéséről még hosszan beszélgettünk, itt röviden annyit foglalnék össze:
A cégvezető építészeti tervrajzokat is készít, főleg télen, a házépítőknek ingyen, így biztosítja, hogy állandó megrendelői legyenek. Jól fog, hogy állandó, egész éven át tartó munkáik is vannak, amit bármikor abba lehet hagyni és újrakezdeni, ha felszabadul kapacitás, biztosítja az állandó foglalkoztatottságot, a télit is a belső munkálatokkal, megéri a kuncsaftnak is, mert alacsonyabb költséggel számolják.
A cégvezető úgy tudja, a kereskedelmi kamaránál Szentgyörgy körül legalább száz, a megyében háromszáz hasonló profilú cég van bejegyezve. Igazi nagyvállalkozás csupán egypár, a nagyobb megrendelést csak azok kaphatják meg anyagi, garanciális okokból, a munkálatokat aztán alvállalkozásoknak adják ki.
— Cégünk inkább a fővállalkozást kedveli, ezért behatárolódtunk egy bizonyos munkálatnagyságra, mely közepesnek nevezhető, a családi házak ebbe a kategóriába esnek, olyan 150 000 eurós beruházások. Ezzel meg tudunk birkózni. Alapozástól kulcsrakész állapotig. Igaz, a mindennel foglalkozás (kőműves- és asztalosmunkák, vezetékszerelés stb.) nem sorozatgyártás-szerű, nem a legjövedelmezőbb, de nagyobb a biztonsága.
Egy időben a faházikógyártás számított húzóágazatnak, most is készítenek mind bel-, mind külföldre, de egyedi darabokat. ,,Így jutottunk ki Spanyolországba is. Én is voltam kinn egy hónapot, én is kalapáltam és emeltem, s úgy leégtem a napon, hogy borzalmas volt. Amit mi itt nyaralónak készítünk, az ott lakóház, a gondjuk inkább a hűtés, mint a fűtés." A kinti munka vonzó az alkalmazottaknak is, ellátásuk biztosított, nagyobb a keresetük, amit meg is érdemelnek, mert ott többet dolgoznak: reggeltől estig.
A mostani 40 alkalmazott magját egy kb. tíz tagból álló csoport képezi, ezek tíz évnél régebb dolgoznak itt, egy másik harmad öt-hat éve, a többiek ,,jönnek, és próbálkoznak." Béren kívüli juttatások, balesetbiztosítások és felülbiztosítások egészítik ki a kereseteket. S ott dolgozik vállvetve velük minden nyáron egy harmadéves leendő építészmérnök, a tulaj fia, aki már nyolcadik osztályt követően elvégzett egy ácstanfolyamot, s azóta is csak fejlődik. ,,Lelkiismeret-furdalása volt első év után, mikor egy vizsgája elmaradt, s emiatt egy hétig nem tudott nekem segíteni".
