NEM TÖBB SZEMFÉNYVESZTÉSNÉL. Alexandru Athanasiu volt munkaügyi és oktatási miniszter, egyetemi tanár biztos forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a kormány már rég elküldte az IMF-nek a szándéknyilatkozatot, ami itthon történik, ahogyan a szakszervezeteket és munkáltatókat tárgyalásokra hívják, csupán szemfényvesztés. (Antena 3)
HIVATALOS VÁLTOZAT. Jövő szerdáig kell elfogadnia a kormánynak a valutaalapnak írt szándéknyilatkozatot. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter ezt szerdán a vállalkozók képviselőivel való találkozásakor mondta, ahol a munkáltatók alternatív költségcsökkentő intézkedéseket javasoltak. Vlădescu szerint a javaslatok nem jelentenek alapvető változtatásokat a szándéknyilatkozat eredeti szövegéhez képest. (Erdély FM)
BÁR A PRÓFÉTA SZÓLNA BELŐLE. Szívbaj környékezte szerdán a kisebbségi képviselőket, független politikai kommentátorokat, amikor kiderült, anyanyelven taníthatják majd Románia iskoláiban a történelmet és földrajzot. Többek között Claudiu Săftoiu volt titkosszolga igen indulatosan tiltakozott ellene, és megjósolta, húsz év alatt elmagyarosodik egész Erdély. (Antena3)
MANIPULÁLNI AKARTAK, NEM SIKERÜLT. Jól leégett, ha egyáltalán van erre még képessége, Sebastian Lăzăroiu, az államfő tanácsosa és Sever Voinescu képviselő, a demokraták szóvivője, amikor heves összecsapásokat vizionáltak a szerdai szakszervezeti tüntetésen. Valójában énekeltek, Boc- és Băsescu-ellenes jelszavakat kiabáltak, a kormány távozását kérték, s megkergettek egy ellenszenves államtitkárt, akiről épp a napokban derült ki, tavaly öt állami cégtől igazgatósági tagként százezer eurót markolt fel. (Antena3)
CSAK TUDJA A SZEMETES. Silviu Prigoană demokrata liberális képviselő, Bukarest főszemetese — amúgy milliomos — kifejtette: senki nem érdemelne 1500 lejnél több nyugdíjat, ha tőle függne, itt szabná meg az öregségi járadék legmagasabb szintjét. (Realitatea)
PAZARLÓ KÉPVISELŐK. Úgy tűnik, gyermeknevelésre nem igazán futja Romániában, képviselőink azonban több millió eurót költenek külföldi kiszállásaik, albérleteik és egyéb jellegű kiadásaik finanszírozására: miközben egy kismama 600 és 4000 lej közötti juttatást kap havonta, a képviselők esetében nem ritka a 3000 lejes telefonszámla, irodafenntartásra pedig akár 10 000 lejt is kifizettetnek — írja a Realitatea.net.