A gelencei Both László a legismertebb háromszéki fafaragómesterek közé tartozik, főként székely kapuk alkotójaként keresik székelyföldi és külföldi megrendelői. Munkájával mindig elkészül a megígért időpontra, nem csak azért, mert szereti — ,,éjjel-nappal székely kapuval foglalkoznék" —, hanem, mert a pontosságot, az adott szó hitelét még a kilencvenes évek elején megtanulta, amikor Magyarországon dolgozott. A Both családban öten vannak fiútestvérek, egy kivételével mindenikük farag, ma már mindannyian külön-külön próbálnak érvényesülni.
Asztalosműhely a zöldben
Gelence felső határában, a kőolajszondák felé vezető út szomszédságában díszes faragott kapu, s a szellős, tágas udvaron nyugvó famunkák hirdetik, a birtok fafaragóké. Persze, túl kell lépni a kapu mögötti, modern vonalvezetésű, élénk téglaszín házon, hogy láthatóvá váljék a zöld térbe telepített műhely. Nyugtató környezet, az életre kelő dombok tőszomszédsága okán is inkább természetközeli, mintsem kíméletlen ipari termelésre utaló. Meghittsége, visszafogottsága azt is példázza, kis léptékben a fafeldolgozás is ölthet emberibb arcot.
Both László (képünk) és munkatársai éppen egy Csíkszentimrére tervezett székely kapun dolgoznak, de hétvégi faházakkal is foglalatoskodnak. Mert noha a székely kapu faragása a szíve csücske, egyebet is kell készíteniük, hogy folyamatosan legyen munkájuk. A negyvenesztendős Both László tizenhét éves kora óta farag, másfél évnyi inaskodással kezdte, aztán a csernátoni Haszmann testvéreknél elvégezte a népművészeti iskolát. ,,Amit tudok, inkább Haszmannéktól tudom, a régi hagyományos faragászati mintákat, motívumokat tőlük tanultam." Eközben Gelencén asztaloskodott: ezzel a mesterséggel akart foglalkozni, szerette, ahogy alakítható a fa. Az első székely kaput húszéves korában készítette magának, aztán ,,jöttek a kuncsaftok egyre-másra". Mostanáig — főként magánszemélyek portájára — több mint háromszáz kisebb-nagyobb székely kaput készített, de sokat dolgozik külföldre is, főként Magyarországra, és a Felvidéken is állnak munkái. Azt mondja, egymást követik a megrendelések, ,,rengeteg munkánk van, nem kell reklámoznunk magunkat".
Az udvar végében aprócska tó, mellette egymásra rakott fák, éppen a Both testvérek édesapja hasogatja. Melyik fiára a legbüszkébb? — Arra ni, mutat az éppen közeledő Lászlóra.
Olcsóbban többet
Both László közel négy évet dolgozott Magyarországon, 1991-től 1994-ig folyamatosan, rusztikus faragászattal foglalkozott. Megtanulta, ,,rend kell legyen, a pontosság nagy dolog, ha valakinek megígérsz valamit, azt mindenféleképpen tartsd be". Vele is előfordul, hogy késik egy-két napot, de olyankor szól az ügyfélnek. ,,Nálunk nincs olyan, hogy megrendelik, s heteket, hónapokat kell várniuk. Ha azt mondjuk, erre az időpontra kész lesz a székely kapu, akkor kész lesz, felszerelve." Ő a mester a családban, az öt fiútestvér közül négyen faragnak székely kaput. Együtt is dolgoztak, ma már mindenikük saját útját járja, sokat faragnak, ,,minden hónapban kimegy három-négy székely kapu a testvérek kezéből". ,,Megtanítottam a testvéreimet: annak idején mind nekem dolgoztak, s amikor megtanulták a mesterséget, különálltak". Eleinte magánengedéllyel dolgozott, 2005-ben alapította Díszkapu nevű cégét. Sok pénzt kellett engedélyekre költenie, s azóta is csak ellenőrzik a tűzoltók, a fináncok, a környezetvédők... ,,A fűrészpornak tároló kellett ahhoz, hogy környezetvédelmi engedélyt adjanak. Másutt a fűrészpor hányódik az úton, de azzal nincs gond, csak ha valaki ilyen céget alapít. Hogy fékezzenek, jönnek, s kérik az engedélyeket." Sok idejét, energiáját felemészti a bürokrácia, a papírok intézése, zavarja, hogy ilyesmire is időt kell fordítania, ,,ha tehetném, itt ülnék egyfolytában a műhelyben". Az állam nem segíti semmivel, s léteznek ugyan pályázati lehetőségek, ,,de amíg a végére jutok, annyi járkálással jár, s a pénzből vissza kell adni annak, aki elintézi; jobb, ha neki sem fog az ember az ilyen uniós pályázatoknak, ez a baj".
Azért is épített ,,nagyobbacska" műhelyt, hogy kisebb víkendházakat is össze tudjanak illeszteni, vagy ha nagyobb székely kaput kérnek, ne kelljen kint dolgozniuk. Az udvaron kerti bútorok, játékházak, csúszdaállványok, hinták, padok, díszkutak sorakoznak. ,,Előkészítjük őket, ha jön a vevő, csak rámutatunk, kész van, tessék. Hova kell szállítani?" Elve, hogy olcsóbban, de többet adjanak el: ,,kevesebb jövedelem jön, de többször, és meg lehet élni belőle". Műhelyében három gelencei fiatalembert foglalkoztat, szeretik, így hamar megtanulják a mesterséget. Ő maga is farag, mintákat rajzol, foglalkozik a székely kapuk összerakásával, ácsolásával. Probléma, hogy nehéz jó minőségű tölgyfát beszereznie, mert a nagy cégek nagyobb tételben, drágán felvásárolják a magánerdészetektől. ,,Olyan árat ígérnek a vastagjáért, hogy mi szinte nem is férünk hozzá, mindjárt nem lehet megfizetni."
Ószandeci kapunyitás
A világ azután nyílt meg számára, miután 1999-ben a Magyarok Világszövetsége felkérésére testvéreivel készítettek egy nagyobb kaput a lengyelországi Ószandecre, a klarissza kolostor bejárata elé, amelyre 1999. június 16-án figyeltek fel, amikor egymilliónál több zarándok jelenlétében II. János Pál pápa szentté avatta IV. Béla magyar király leányát, Boldog Kingát. Három hétig dolgoztak Ószandecen, ,,jobban szeretik a lengyelek a magyarokat, mint a magyarok a lengyeleket". ,,Az volt a hidegrázás, amikor fel kellett menni azon a sok lépcsőn, amikor találkozni kellett a pápával. Átadtunk egy kicsi székelykapu-makettet, ami a vatikáni múzeumba került".
Falubejárati kapu addig még nem volt sehol, azután jöttek az ötletekkel, hogy a falvak bejáratához is kerüljön nagy székely kapu — meséli Both László. Elsőként a gelenceinek fogtak neki, de időközben sürgősen kellett egy Zabolára, így azt hamarább felállították a falu központjában, mint a gelenceit. De a lengyelországi kapu után nem csak a Kárpát-medencébe, hanem még Buenos Airesbe is készített székely kaput. A háromszéki falubejárati kapuk közül többet — tíz-tiznegyet — készített, az említettek mellett Papolcra és Uzonba is, de a magyarországi Tapolcára (Zabola testvértelepülése) is került egy. Faragni egyformán szereti mind a kisebbet, mind a nagyobbat, de mégis inkább a portákat részesíti előnyben, ,,mert abból több van, nincs annyi munka vele, s tölgyfát is jobban lehet kapni a kicsi székely kapuhoz".
A falubejárati nagy székely kapukat ,,inkább jelképesnek" tartja, ,,tudja a vendég, hogy itt magyarok élnek". ,,Én szívesebben faragok kisebb székely kapukat, portákra, magánszemélyeknek, az egyszerűbb is. Azok a szép, hagyományos boltívek szebben kijönnek". Két-három hét alatt készül el a legkisebb, a ráfordított idő méret szerint változik, ,,a nagyobbacska, a kötött székely kapu, ami portára kerül — hat méter széles, négy méter magas —, egy hónapos munka öt-hat embernek", 10 000 lejbe kerül a nagy, míg 40 000—45 000 lejbe a kisebb.
Az persze máskor megválaszolandó kérdés, hogy a falvaink bejáratánál állított hatalmas székely kapuk monumentalitást vagy valami mást hirdetnek? Mint ahogy az is megfontolandó, nem távolodtak-e el így attól a funkciótól, melyet maga a székely kapu is hagyományosan szolgált, nem hordozzák-e magukon a rossz emlékű grandománia valamiféle lenyomatát? Vagy milyen hatást váltanak ki a vitatható faragások, mint — Gelencénél maradva — a falu bejáratánál az arra járót köszöntő székely?
Ahol van munkahely
Fiatalabb korában Both László nem is gondolt arra, hogy Magyarországon maradjon, s ha mostanában kimegy pár napra, alig várja, hogy indulhasson haza. Pedig jól fogadják. ,,Én nem tudom, a levegő-e, az erdők-e, mi, de valami vonz visszafelé." Sikeresnek érzi magát, ,,nem panaszkodom, nincs miért, úgysem segít senki". Kulcsmondat, megfontolandó a mindenkori, cselekvésre képes székely ember által: valamihez kell kezdeni, csak ő segíthet saját magán.
Márpedig Gelencén számosan vannak, akik a cselekvést választották. A faragók a falu erősségét jelentik, a környéken vélhetően itt születik a legtöbb székely kapu, közel tucatnyian foglalkoznak ezzel. Ez nem csak népművészeti szempontból jelentős, hanem a megélhetés miatt is. Both Lászlónak is voltak olyan inasai, akik már maguk készítik a székely kaput: ,,vagy tízet biztos megtanítottam faragni, ők már külön dolgoznak, a testvéreimmel együtt, és mindannyian fiatalok". Nem konkurenciaként tekint rájuk, sőt, örvend, ha minél többen faragnak, mert ,,szépül a porta, és gazdagodik a környék, a falu, ide jön a pénz". A székely kapuhoz szükséges vasmunkát — hagyományos zárakat, sarkakat — Zabolán vásárolja egy hatvan évnél idősebb kovácstól. Mindenki hozzá fordul a környéken, ő az egyedüli, aki még ilyesmivel foglalkozik. De a község zsindelykészítőiről is híres: kevesebb mennyiségben Papolcon, Lemhényben is előállítják ugyan, de akinek többre van szüksége, ide jön. Both László azt mondja, a gelenceiek nyolcvanöt százaléka erdőkitermeléssel, fafeldolgozással foglalkozik. ,,Itt még nincs gond a munkahellyel, sok a faipari cég. Annak örvendünk, hogy nem kell kimenni a faluból, itt meg lehet élni."
A jövőben Both László szeretne vendégfogadással is foglalkozni, népművészetet szerető fiatalok számára olyan táborokat képzel el, ahol át lehet adni nekik a mesterséget. Árulja műhelye melletti házát, hogy megvalósíthassa ezt az elképzelését, saját tőkéből, ,,aprópénzből, kicsidenként" nem tudja megoldani ezt a bővítést. Amúgy a székelykapu-készítésben nincs mit fejlesztenie, ,,a tölgyfát meg kell venni, ki kell vágni, és lehet faragni". Hallotta, hogy Csíkszereda környékén már géppel is faragnak székely kapukat, de azok túl egyformák, meglátszik rajtuk, hogy nem kézzel faragták.
Sajnálja, hogy a gelencei gyermekeket nehezebb megtanítani faragni, mert ,,nincs, aki rávegye őket, hogy szabad foglalkozásként faricskáljanak, féltik is őket, nehogy elvágják magukat; de az a baj, államilag nem támogatják, hogy a népművészeti hagyományokat iskolai szinten is megtartsák Gelencén". A gyermekek így azzal maradnak, amit a szülőktől látnak. ,,Itt mindenki lopja a mesterséget, néhány embernek van diplomája: Kelemen Dénes bácsinak, a fiának, nekem, amit a Haszmann testvérek adtak. Hát még nem kérte senki tőlem a diplomát, de ha kell, megmutatom." Noha neki is voltak nehéz pillanatai, soha nem gondolta, hogy nem ezzel kellene foglalkoznia, csak azt vallja konokul, székely kaput kell készíteni, minél többet. 1994 óta nős, két lánya van, és két házat épített, saját erőből jutott idáig, nem vett fel hitelt, addig nyújtózott, ameddig a takarója ért. Miért szereti ezt a szakmát? ,,El lehet szórakozni a faragászattal. Van, aki a kártyázást szereti, én pedig ezt szeretem. És meg is élek belőle." S mindig arra törekednek, hogy az a székely kapu legyen a legszebb, amelyiken éppen dolgoznak.
