Jövőre megújul a postaépület

2010. május 26., szerda, Közélet

Döntött a Deutsche Telekom ― a Romtelecom tulajdonosa ― a sepsiszentgyörgyi, évek óta felhagyott postaépület sorsáról: hozzáfognak felújításához, terveik szerint jövő tavasszal végeznek a munkával, azt követően bérbe adják az önkormányzatnak. Az épületbe a városháza adóhivatala és a posta költözik át.

Néhány napja jókora daru segítségével távolították el a központi posta kiürítése után elkezdett munkálat nyomait, a hatalmas vasalkatrészeket (az elkezdett átépítés egy eltúlzott terv, a postaépület hotellé alakítása mementójaként csúfította éveken át a városközpontot) ― ezt a takarítást az egyezség szerint a Romtelecomnak kellett elvégeztetnie, mielőtt még a csúcsvezetőség döntött az épület sorsáról. A Deutsche Telekom határozata értelmében a teljes átalakítási-felújítási költségeket (mintegy 600 000 eurót) a német távközlési cég állja, idén a külső munkálatokat szándékoznak kivitelezni, a tél folyamán a bentieket, tavasszal adnák át az épületet az önkormányzatnak, mellyel a bérleti szerződést még a jövő hét folyamán alá akarják írni ― tudtuk meg Antal Árpád András polgármestertől. Az elképzelés szerint a város a maga során a felújított épület egy részét kiadná a postának, így megoldódna ez a szolgáltatás is, hiszen az egykori Hungária Szálló arra a célra nem alkalmas, illetve ezáltal két legyet lehetne ütni egy csapásra, mert az önkormányzat célja, hogy a műemlék épületet, mely jelenleg a postáé, tulajdonába vehesse.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1399
szavazógép
2010-05-26: Belföld - Farkas Réka:

Belföldi hírek

Szociáldemokrata válságkezelés
Az SZDP a jövedelmek differenciált adózását javasolja három, 15, 25, illetve 35 százalékos adókulccsal. A párt válságellenes programját Adrian Năstase, az országos választmány elnöke mutatta be. Ennek alapja a progresszív adózás, a jövedelemszintekről még nem döntöttek, adatokat várnak a pénzügyminisztériumtól, csak azután alakítják ki álláspontjukat.
2010-05-26: Közélet - Mózes László:

Merített papír a Magmában

Fülöp László Zsolt, Kispál Attila és Kusztos Attila
Tegnap este nyílt meg a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben a Merített papír című kiállítás. Közel húsz képzőművész munkája látható, melyekben az a közös, hogy mind merített papírra készültek.