Kobak meséskönyvet rajzolt. ÍRTA ÉS RAJZOLTA: KOBAK. Legelőször egy királyt rajzolt, mert a mesék úgy kezdődnek, hogy volt egyszer egy király… De csak egy egészen kicsi királyt rajzolt, hogy odaférjen a lapra a sárkány is mind a hét fejével, meg a boszorkány meg az egész ókor. Mert a mese az ókorban fog történni, mikor még királyok éltek meg sárkányok meg boszorkányok. Szóval, egy egészen kicsi királlyal kezdődött a mese, hogy a király elkiáltotta magát:
Ki merészel itt nagyobb lenni nálam? ― azzal már össze is trombitálta a kicsi katonákat, hogy a sárkány ellen indítsa őket.
Ez a sárkány azt hiszi, hogy nagyobb nálam, de még nagyobbat fog tévedni, mert úgy elpusztítjátok nekem, hogy a hét feje közül egyetlenegy sem marad a nyakán!
Kobak most telerajzolta a lap alját egészen kicsi katonákkal, mire a sárkány mind a hét feje tüzet okádott rájuk.
A sok kiskatona átrohant a következő lapra a sárkánytűz elől, de ide is átnyújtotta hét nyakán hét fejét a sárkány. Ha Kobak nem rajzol alájuk gyorsan hétszer hét tűzoltóautót, mind elpusztultak volna. A hétszer hét tűzoltóautón hétszer hét tűzoltólétra volt és hétszer hét tűzoltófecskendő. Ahány fecskendő csak volt, mind a sárkányt locsolta. Akkora tócsa lett, hogy el sem fért a papíron, külön lapra kellett rajzolni, még így is alig maradt egy kis hely a sarokban a boszorkánynak.
Mert jött a boszorkány, alighogy a sárkányt elűzték a tűzoltó katonák, jött a vörös hajú boszorkány seprűn lovagolva, ahogy az ókorban szokás, és már messziről azt kiabálta:
Tűzzé változtatom a vizet! Tűzzé változtatom a vizet!
S hát abban a pillanatban tűzzé vált a nagy víztenger. Kobak alig győzte festeni. De szerencséjük volt a kiskatonáknak, mert kitörött a piros ceruza hegye, s erre a maradék tenger elnyelte a tüzet. Na most menekülhetett a boszorkány, menekült is, úgy elröpült, hogy még a seprűjét is a képen felejtette. A kiskatonák meg fogták magukat, ráültek, és ― hipp-hopp! ― máris a másik oldalon termettek.
Ott repültek a kicsi király feje fölött, s hát a király nem látott messzire, azt hitte, hogy a boszorkány, s lövetni kezdte őket hétszer hét ágyúval. Szerencsére a tűzoltó katonák sem láttak messzebbre, még a hétszerhét messzelátóval sem, ezért az ágyúgolyók mind a röpülő kiskatonák feje fölött süvítettek el. Ki is röpültek mind a papírról, s a következő oldalon potyogtak lefelé. Volt ott aztán akkora ágyúgolyó-potyogás, hogy semmi más nem fért a papírra, csak a felső csücsökre a nap, de az meg akkorát kacagott az ágyúgolyó-potyogáson, hogy a könnye is potyogni kezdett. Támadt erre olyan szivárvány, hogy átívelt a következő lapra, azon aztán szépen hazasétáltak a kiskatonák. Hanem a királyra nagyon megharagudtak, hogy mért lövette hétszer hét ágyúval őket. Bújt a kicsi király a trónszék lába alá, de hiába, ott is utolérték, jól elverték, elkergették.
Hét oldalon át szaladt a kiskirály, az elsőn elgurult a koronája, a másodikon elhullatta a palástját, a harmadikon a királyi almáját, a negyediken leszakadt róla a ruha, az ötödiken kiszaladt a cipőjéből, s hasra esett, a hetediken kiszaladt a meséskönyvből.
