— A tanári pálya ellehetetlenülése ellen tiltakozom: két barátnőm is elment kozmetikusnak, férfi kollégák már alig vannak, és a tanügyi törvény sem a minőséget szolgálja a harmincfős osztálylétszámmal. A fiatalok közül lassan már csak az megy tanítani, aki más pályán nem felel meg, és ez senkinek sem tesz jót — mondja Szabó Andrea Réka tanár, aki első fokozati vizsgával és tizenkét évi munkaviszonnyal 1300 lejt sem keres, és ehhez nem adódik semmilyen pótlék. Mellette egészségügyi alkalmazott dohog — nyilatkozni nem kíván, de annyit elárul, hogy náluk évek óta nem volt béremelés, ennyivel beérhetnék Bukarestben, hiszen esetükben nem felduzzasztott fizetéseket nyírnának vissza. Odébb színházi emberek: nem hiszik, hogy ez a tüntetés eltántorítaná a kormányt bejelentett terveitől, de reménykednek, hogy hátha mégis történik valami. Tóbiás Rozália a mezőgazdasági igazgatóságnál dolgozik havi 750 lejért — ennél kevesebbet nem szeretne kapni, így is sok mindenről le kell mondani. Kulcsár Mária nyugdíja 402 lej, ebből is elvennének 60,3 lejt: miből élek meg akkor, azt akarják, hogy mindenki pusztuljon el? — kérdezi. Az orvosokat is meg kell fizetni, most már a sürgősségre is küldőpapír kell, mit csináljunk, akasszuk fel magunkat? — kontráz a szomszédasszonya, akivel együtt jöttek tüntetni. Aztán még jöjjön ide Băsescu kürtőskalácsra, székely gulyásra, mikor ilyen helyzetbe hozta a családokat! A közelben levő férfiak az RMDSZ-t szidják: ha nem lapítana a bársonyszékeiben, meg lehetne buktatni ezt a felelőtlen kormányt. G. István villanymeghajtású kerekes székből hallgatja a beszédeket, dudálást, kereplést: 32 évi munka után 524 lejt kap, ebből csak gyógyszerre 100 lejt költ havonta. Betegnyugdíjas, de még egy ortopéd cipőt sem kapott az államtól, „még szerencse, hogy a gyerek segít, anélkül nem élnénk meg". Egy szélre húzódott nyugdíjas házaspár nem remél semmit: csak azért jöttek, hogy a képernyőkön nagyobbat mutasson a — mások szerint is vékonyka — elégedetlenség. Nincs ennek a tüntetésnek semmi értelme, úgysem lesz semmi eredménye — legyint egy munkanélküli férfi, aki szerint a fejeseket, nagyokat kell kikérdezni, ide a többség csak azért jött, hogy nézzen. Ő maga építésvezető volt, jelenleg 500 lejes segélyből él az idény közepén, és nem tudja, mihez fog kezdeni, ha ez is lejár. Miért küldik el a dolgozni akaró embereket, miért nem működik semmi, lám, a Vitéz Mihály téren sem tesznek arrébb egy követ sem mostanában — mutatja is az elhanyagolt, elgyomosodott közterületet. A szakemberek elkallódását Nagy Levente is fájlalja, aki ugyan saját műhellyel rendelkezik, de együtt érez a tüntetőkkel, mert „ha az államiaknak nincs pénzük autóra, akkor nekem nincs munkám, az én állam is felkopik". Szerinte a meghirdetett takarékoskodás is fejetlenül történik, és erre egy villanyoszlop példáját hozta fel: háza közelében egy nemrég kicserélt pózna a trehány munka miatt máris ferdén áll, nemsokára valószínűleg újra fel kell állítani, azaz kétszer fizetnek egy rosszul elvégzett feladatért. És senki sem felelős, senki sem köteles valamit felmutatni, nem úgy, mint a kisember, akitől levonják a selejtes termék vagy a nem megfelelő szolgáltatás árát. Aki nagy pénzt vesz fel, mutassa meg, hogy megérdemli, rászolgált, tett valamit — fejtegeti —, de itt egyre rosszabb a helyzet, a gyárakat bezárták (ahelyett, hogy eladható árura álltak volna át), a szakembereket szélnek eresztették, hányódnak a világban — még a kormány is szakképesítés és hozzáértés nélküli emberekkel irányít, így persze nem csoda, hogy ide jutottunk...